1945-1948-ig a Fővárosi Lélektani Intézet vezetője, a Pedagógiai Főiskola és az Eötvös Kollégium tanára, a NÉKOSZ központi szemináriumának vezetője, ill. 1948-ban a Kollégiumi Tanács elnöke. 1949-50-ig az Országos Neveléslélektani Intézet főigazgatója. 1950-ben a pedológia ellen hozott párthatározat alapján elbocsátották és kizárták az MDP-ből, amelynek 1927-től (illegális Kommunista Párt) tagja volt. Ettől kezdve 1956-ig állástalan, fordításokból élt, 1956-ban a Magyar Tudományos Akadémia és a pártszervek rehabilitálták, majd kiemelt tudósként 1957-ben kinevezték az MTA Lélektani Intézetébe. 1956. okt. 25-én az ELTE bölcsészkarán megalakult Egy. -i Forradalmi Diákbizottság egyik vezetője. 1958. -ban szervezkedés miatt 10 évi börtönre ítélték. 1963. márc. -ban amnesztiában részesült. 1964. -tól az Orsz. Ideg- és Elmegyógyászati Intézet (OIE) vezető pszichológusa. 1976-ban történt nyugdíjazásáig a Pszichodiagnosztikai, ill. a Klinikai Pszichológiai Laboratórium vezetője. Nyugdíjazása után tanítványaival pszichodráma műhelymunkát végzett, valamint részt vett az MTA Irodalomtudományi Intézetének szociálpszichológiai értékorientációs novellaelemzési vizsgálataiban.
Állás
Rólam :: Frank-Bozóki Eszter pszichológus
Budapest
Intelligenciadeficit típusok - Szakács Ferenc - Régikönyvek webáruház
FRANK-BOZÓKI ESZTER Pszichológus Tanácsadó szakpszichológus jelölt, doktori hallgató, képzésben levő családterapeuta és integratív gyermekterapeuta Pszichológus diplomámat az
ELTE-n szereztem. A Magyar Családterapiás Egyesület családterapeuta
képzésének minden szakaszát elvégeztem (alapképzés, szupervízió, szemináriumok, workshopok) ősszel teszem le a záróvizsgát. Jelenleg a tanácsadó szakpszichológus képzés utolsó évében járok, illetve doktori
tanulmányokat folytatok az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia tanszékének Gyermekkori Pszichés Zavarok Kutatócsoportjában. Munkám során alapvetően rendszerszemléletben gondolkodom, vagyis az egyéni problémákat a kontextus ismeretében igyekszem értelmezni. Nagyon
fontosnak tartom a pszichoedukációt, és ennek a törekvésnek egyik lenyomata a
7köznapi pszichológia blog, melyet annak idején két pszichológus kollégával
alapítottunk. Felnőttekkel
és gyerekekkel egyaránt dolgozom, illetve szükség esetén családi és párkapcsolati
problémákkal is foglalkozom.
Kereső
Iskolapszichológus – Kispesti Eötvös József Általános Iskola, Kispesti Vass Lajos Általános Iskola, Kispesti Puskás Ferenc Általános Iskola
Bejelentkezés egyéni megbeszélés alapján
Gyerekterápia
Serdülőkonzultáció
Szülőkonzultáció
Felnőtt egyéni terápia és tanácsadás
Pár- és családtanácsadás
Mérei Ferenc | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár
- Szakács ferenc pszichológus képzés
- Kategória:Magyar pszichológusok – Wikipédia
- Kukucska kalandjai zene online
- Szakács ferenc pszichológus budapest
- Mérei Ferenc | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár
- Szakács ferenc pszichológus állás
Dr. Szakács Ferenc - művei, könyvek, biográfia, vélemények, események
2. bőv. kiad., Bp., 1985-1986); "…Vett a füvektől édes illatot" (Művészetpszichológia, Bp., 1986). – Irod. M. F. tudományos munkái (készítette Mérei Vera, Erdélyi Ildikó, Pszichológia, 1987. 11. sz. ); Bagdy Emőke: Beszélgetés a 75 éves M. -cel (Magy. Pszich. Szle, 1985. 3. ); Epizódok M. tanár úr életéből (Video-interjú, rendező-riporter Forgách Péter, 1984-1986; megjelent: Filmvilág, 1988. 8. ); Hernádi Miklós: Elköszönés M. -től (Élet és Irod., 1986. 10. ); Illyés Sándor: M. (Magy. Tudomány, 1986. ); Sarkadi László: M. (Kritika, 1986. 4. ); M. -Mák párizsi évei (közreadja Bajomi Lázár Endre, Kritika, 1986. ); Tóth György: Emlékezés M. -re (Gyógypedagógia Szle, 1986. ); Szakács Ferenc: M. (Ideggyógyászati Szle, 1987. 1. ); Ember Mária: A tanár úr álmai (Élet és Irod., 1989. 48. ); Konrád György: Emlékezés M. emberkutatóra (Élet és Irod., 1989. 52. ); Erős Ferenc: M. fényben és árnyékban (Buksz, 1990. ); Muhi Klára: "A képek mögött a gének" (Filmkultúra, 1990. ); Balassa Péter: M. műelemzéseiről (Magy.
Szőke Éva
3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 18. (4-es kapucsengő)
Szőke Éva pszichológus, tanácsadó szakpszichológus vagyok. Okleveles pszichológusként 2006-ban végeztem a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán, majd a szakmai fejlődésem érdekében az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán Krízis tanácsadó szakirányon tanácsadó szakpszichológusi szakvizsgát szereztem. \nMunkámat az egészségügyben kezdtem, ahol gyakorlati tapasztalatot szereztem az ápolás, a betegségek, a haldoklás, a halál és a gyász pszichológiájának vonatkozásában. \n2014-ben a Miskolci Szociális és Gyermekvédelmi Intézetben dolgoztam pszichológusként, ahol az intézetben élő neveltekkel, nevelőkkel, hozzátartozókkal való foglalkozás, krízisintervenció, prevenció, tanácsadás volt a fő feladatom. Tudásomat folyamatosan igyekszem bővíteni önismeret, szupervízió és módszertani képzésekkel. \nMunkámban fő szerepet játszik az empátia, az elfogadás és a másik megértésére, a hitelességre való törekvés. \n
Drahos Judit
3525 Miskolc, Déryné utca 10
Jelenleg Miskolcon folytat pszichológiai tanácsadást, melynek keretén belül életvezetési tanácsadással, nevelési tanácsadással, valamint krízistanácsadással foglalkozik.
- Index ingatlan pápa
- Bognár vin kft
- Autó világítás vibrál
- Szomszéd nyilatkozat fennmaradási engedély
- Kutya fürdető kád