- 5 rész
- 2 rész
- Internátus 1. Évad Letöltése (El internado) (2007) :: Sorozatok.Us
A floridaiak feje Horatio Caine (David Caruso), egykori gyilkossági nyomozó. 8 Gengszterkorzó A könnyű pénz szagára összegyűlnek Amerika gengsztervilágának nagyágyúi, köztük Arnold Rothstein, Lucky Luciano és Al Capone, akik mind az illegális alkoholterjesztésből akarnak meggazdagodni, az érdekellentétek pedig csakhamar bandaháborúkhoz vezetnek. A sorozat főszereplője Enoch "Nucky" Thompson, politikai figura, az 1920-as és 1930-as években. Sok emberrel van kapcsolata munkájában és magánéletében is, többek között politikusokkal, üzletemberekkel, sőt gengszterekkel is. A kormány ebben az időben kezd el nyomozni hamisítással és egyéb illegális ügyekkel kapcsolatban. Nucky élete is nagyító alá kerül, ugyanis a kormánynak feltűnik a férfi fényűző életmódja, amely szokatlan a politikában munkálkodók körében.
5 rész
2 rész
Bár kétségtelenül rövid az első évad, éppen elég arra, hogy
megszeressük a sorozatot. Egyre több összekapcsolódó szállal és titkos ajtóval
találkozunk, de hiába, hogy még mindig keveset tudunk arról, hogy
tulajdonképpen mi is folyik az internátus környékén, az állandó izgalom és
rejtélyesség rendszeresen a képernyő elé szegez. A szereplőket is jobban megismerjük – tulajdonképpen
tökéletesen árnyalódik a kép: nincsen igazán negatív karakter. Két embert
szeretnék kiemelni: először is Héctort, az imádnivalón profi iskolaigazgatót,
aki nem tud dűlőre jutni a saját érzéseivel, illetve Maríát, akiről kiderül,
hogy nemcsak hogy nem elmebeteg, hanem valójában meglepően tisztalelkű. Sajnos viszont még mindig akadnak erőltetett elemek (például
túlzott vakmerőség), ám negatívumként csak a két kislányt, Paulát és Evelint
tudnám megemlíteni: ketten együtt borzasztóan idegtépőek és veszélyesek tudnak
lenni azzal, hogy folyamatosan bekavarnak. Az utolsó epizód felé haladva azonban egyre izgalmasabbá
válik a történet, ugyanis felszínre kerülnek az eddig elfojtott szenvedélyes
vonzódások, így egy rendkívül jól megcsinált, feszültséggel teli évadzárót
kapunk: Héctor feje fölött átcsapnak a hullámok, amikor választani kell a
kötelessége és a boldogsága között; emellett pedig kiderül, néhány gyerek
eltűnt az épületből, az egyikük pedig már halott...
Internátus 1. Évad Letöltése (El internado) (2007) :: Sorozatok.Us
- Néz[ᴴᴰ] Internátus_ 1.évad 4.rész Magyarul TV Sorozat Online | [VIDEO-HU™]
- Homokos strand horvátország
- Kocsonyás váladék a torokban
- 1. évad 1. évad teljes epizódok online lejátszása
- Internátus 1 évad 4rész
- Internátus 1 évad 1 rész
- Wilson 14 pontja
- Internátus 1 évad 7 rész
- Ki a jani társas recipe
- Használt női ruha
- Jófogás lakás kiadó
- Melissa mccarthy filmek vígjáték