"Kínai vakcina van, tömegesen is tudunk szerezni. Ezek a csatornák meg vannak nyitva. Már csak az kell, hogy a magyar egészségügyi hatóság azt mondja, hogy ez rendben van" - közölte Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádióban. Azután kanyarodott rá a kínai vakcinára, hogy bár közölte, nem akar Brüsszelre mutogatni a lassú vakcinabeszerzés miatt, a közös EU-s beszerzést kárhoztatta. A miniszterelnök üzenete elég egyszerűen leírható. Ha a magyar hatóságok gyorsan engedélyezik a kínai vakcinát, és azzal hajlandóak beoltatni magukat a magyarok, akkor "talán már jóval nyár előtt is visszakaphatjuk az életünket". Ha az általa egyszerűen csak brüsszelinek nevezett (a közös uniós beszerzésből érkező, és az EU gyógyszerügynöksége által jóváhagyott) nyugati oltóanyagokban bízunk, akkor csak nyár végéig, ősz elejéig végeznek annyi ember beoltásával, hogy feloldhatóak legyen a korlátozások. Az eddig EU-s engedélyt kapott Pfizer és Moderna gyártási kapacitása szűkös. (Egyelőre ötvenezer ember beoltására alkalmas mennyiség érkezik hetente Magyarországra. )
Orbán óriási nyomást helyezett a magyar hatóságra, hogy napokon belül engedélyezze a kínai vakcinát
Ukrajnában a háború kezdete óta 103 gyermek vesztette életét és több mint 100 kiskorú sebesült meg. A hírt Irina Venediktova főügyész közölte március 16-án. A megszállók naponta legkevesebb 5 gyermek életét ontják ki. Az adatok nem pontosak, a megszállt területeken a hatóságok nem tudnak ellenőrzéseket tartani. Már több mint 400 oktatási intézményt ért támadás, ezek közül 59 teljesen eltűnt a föld színéről.
Ami amúgy egy hagyományos influenza oltás esetében nem is lenne rossz eredmény, de a Pfizer-BioNTech és a Moderna eddig 90 százalék feletti eredményről számolt be, a koronavírus elleni vakcináknál így ez lett a mérce. A magyar kormány által kiszemelt Sinopharm hatékonyságáról eltérő adatok vannak. Kínában egy sürgősségi program keretében egymillió embert oltottak be vele ősszel a klinika kísérletek harmadik fázizásának befejezése előtt. Nem számoltak be különösebb mellékhatásokról. Az év végén pedig engedélyt kapott a szer arra, hogy Kínában tömegesen is oltani lehessen vele. A kínai hatóságok szerint az oltóanyag 79 százalékban hatékony. Ennél jobb, 86 százalékos hatékonyságról számoltak az Egyesült Arab Emírségekben. A Sinopharm klinikai kísérletének harmadik fázisát ugyanis nyáron az Egyesült Arab Emírségekben, Marokkóban és Peruban is elindították (Kínában már nem volt elég koronavírusos beteg). A kísérletek után az Emírségekben is megkezdték a lakosság tömeges oltását decemberben.
Megrohanták a Facebook-csoportot a kínai vakcinával oltott védettség nélküliek
"Két kisgyermekem van, és túlsúlyos, tehát veszélyeztetett vagyok. Az orvosom azt mondta, van Sinopharm. Úgy gondoltam, mindegy, csak legyek végre védett. " Március elején kapta az első, majd április elején a második adagot. Ő is akkor kezdett el nyugtalankodni, amikor az oltás után semmilyen immunválaszt nem tapasztalt, "még bőrpírt sem az oltás helyén". Azt mondja, sok cikket olvasott, hogy túlsúlyosaknál csökkenhet a vakcina hatásossága, ezért a második adag beadása után öt héttel elvégeztetett egy tizenhétezer forintos laborvizsgálatot, amelynek eredménye szerint nincs védettsége. Ezt elmondta az orvosának, aki "borzasztóan sajnálja, nem én vagyok az egyetlen, de nem tud mit tenni". "Beoltottak, de nálunk nem ért véget a járvány"
"Minden ott folytatódik, mint az oltás előtt. Nem megyek vásárolni, rendelek. Maszkban járok, kézfertőtlenítőt használok. És hát nem vagyok nyugodt, a fiam óvodába jár. " Mariann azt mondja, egy percig sem hibáztatja magát, hiszen ő csak bízott egy szerben, amelyről azt mondták, hogy hatásos és jó.
Mindeközben Magyarországon
Magyarországon is sok vita volt a kínai Sinopharm-vakcina alkalmazhatóságáról, elsősorban azért, mert nálunk már azelőtt oltottak vele, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) május elején kiadta volna az engedélyt a veszélyhelyzeti alkalmazására. Magyarország összesen ötmillió Sinopharm-vakcinára szerződött le, ezek meg is érkeztek, és nagy szerepük volt abban, hogy már májusban elértük az ötmillió oltottat, mostanra pedig az 5, 5 millión is túlvagyunk. A magyar vakcinagyár kínai vakcinát is tud majd gyártani
Május végén végre hivatalos és részletes számokat is kiadtak a Sinopharm-vakcinákról és azok koronavírus elleni teljesítményéről: ezek szerint 72, 8 és 78, 1 százalék közötti hatékonyságot mértek a klinikai vizsgálatokon. Ezeknek azonban az a szépséghibája, hogy a résztvevők 85 százaléka férfi volt, a többségük egészséges, és mindössze két százalékuk volt 60 évnél idősebb. Így kevéssé bizonyított a hatékonyság és a biztonságosság a nők, az idősek és az alapbetegségekkel küzdők esetén.
Az operatív törzsön pedig egyértelműen az hangzott el, hogy nincs ilyen kockázat. Ami annál is inkább logikus, hiszen tízmilliószám oltják már a saját népület a kínaiak és az oroszok is. Akkor viszont az a kérdés, hogy mit csinálunk, mit csinál a hatóság. És a válasz az, hogy mindegy, hogy a meggyőződésünk szerint nincs már ilyen kockázat, mégis van egy protokoll, amin végig kell menni és az időt igényel. Csak közben meghal minden nap 100-110 ember. Úgyhogy én a hatóságokat arra kérem, hogy körültekintően, de a lehető leggyorsabban járjanak el, és mondjanak A-t vagy B-t, mert itt van több mint milliónyi kínai vakcina, amit holnap reggel, kicsit túlzok, néhány napon belül az emberek rendelkezésére tudnánk bocsájtani, csak nincs meg hozzá a hatósági papír" - mondta Orbán, lényegében arra hegyezve ki, hogy a hatóságok késlekedése emberéleteket jelent. Orbán utalt arra, hogy választható lesz a vakcina (erre ugye nincs mód a regisztrációban, szemben például a szerbekkel), de azt jósolta, hogy lesz kevés "brüsszeli", sok kínai és még nem tudjuk mennyi orosz vakcina.
Magyar
Most akkor véd az Astrazeneca, vagy nem? A víruskutató kételkedik, a cég cáfol
A kínai oltásokkal kapcsolatban azonban az előző hullámokhoz hasonlóan most is információhiány van, nem állnak rendelkezésre klinikai adatok. A Reuters június végén arról írt, hogy kínai járványügyi szakértők szerint a kínai vakcinák mérsékelni tudják a delta variáns okozta súlyosabb tüneteket. A Sinovac szóvivője, Liu Peicheng azt mondta a Reutersnek: az oltottak vérmintáinak elemzése után, az előzetes eredményekből az látszik, hogy az ő oltásuk csak harmadannyira tudja semlegesíteni a delta variáns hatását. Hozzátette, hogy
egy harmadik Sinovac-oltással lehetne magasabb antitest-termelést elérni a delta variáns ellen,
de részletes adatok, klinikai kutatások ennek bizonyítására nem állnak rendelkezésre. Borítókép: Joshua Fernandez // Unsplash
2021. július 07. Azon több mint 80 ország közül, ahol Kínában gyártott covid elleni vakcinákkal oltottak, számos jelentett új covideseteket, ami felerősítette a kínai oltások hatékonyságáról szóló (eddig is elég élénk) vitákat. Ennek ellenére szakértők szerint ha nem is annyira hatékony, mint a nyugatiak, de nem is teljes kudarc a kínai vakcina. A CNN számolt be arról, hogy a kínai állami média közlése szerint a világ több mint 80 országába szállítottak mintegy 350 millió, Kínában gyártott vakcinát. A kínai covidvakcinákat – a Sinopharm és a másik kínai gyártó, a Sinovac Biotech Ltd. termékei – így világszerte használják, Magyarországtól és Szerbiától kezdve Perun át a Seychelle-szigetekig, de a gyártókat számos kritika érte azzal kapcsolatban, hogy nem voltak elég transzparensek az oltások hatékonyságával és biztonságosságával kapcsolatban. A CNN külön kiemeli Chilét és Mongóliát a kínai vakcinát elsőként vásárló országok közül, amelyek hiába jártak élen az átoltottságban (Mongóliában ez például 52 százalékos), most ismét nőttek az esetszámok a delta variáns miatt.
- Mappy elektromos kisautó es
- Tata milyen megye 10
- Lidl akkus magassági ágvgó shop
- Magyar olimpiai bajnokok || Úszás - YouTube
- Ábrahám Pál - Névpont 2022
- Németország véleményt mondott a kínai és az orosz vakcináról - Portfolio.hu
- Csoki szökőkút ár
- Fekete nike cipő női
Vagyis a nem olyan rossz számokat árnyalja, amire a WHO már korábban figyelmeztetett: idősebb emberek esetén nem áll rendelkezésre elég adat, és az idősebbek társbetegségeit is figyelembe kell venni. Mindeközben Magyarországon épp a 60 feletti korosztályban oltottak kiemelkedő arányban Sinopharmmal. Itt a beadott első adag vakcinák látszanak. Forrás: Koronamonitor/Átlátszó
A deltával csak szaporodnak a kérdések
Összességében már az eddigi koronavírus-variánsok tekintetében is nyitva maradt a kérdés, hogy mennyire védenek ezek ellen a kínai vakcinák, az azóta terjedő és már Magyarországon is megjelent delta variáns pedig csak megszaporította az ezzel kapcsolatos kérdéseket (más vakcinák esetében is folyamatosan vizsgálják, hogy mi mennyire hatékony). Egyelőre nem egyértelmű, mekkora károkat fog okozni Európában, és hogy melyik oltás mennyire hatékony ellene, az mRNS-alapú, tehát a Pfizer-Biontech és a Moderna vakcinák 80 százalék körüli hatékonyságot mutattak a delta variáns ellen is. A konszenzus most az, hogy a teljesen oltottak körében nem valószínű, hogy tömegesen tud terjedni az új mutáció.
Mint mondta, az oltási terv következő ütemében a 60 év feletti krónikus beteget oltanák. Ők Orbán szavai szerint 1, 7 millióan vannak, "ennyi kínai vakcinánk tulajdonképpen lenne is, és akkor őket meg tudjuk menteni vagy ki tudjuk menteni a kockázatból". A miniszterelnök szerint ha lenne vakcina, kényelmes tempóban egy hétvége alatt be tudnák most oltani azokat, akik regisztráltak. Erre számolta ki azt, hogy ha a magyarok elfogadják a kínai vakcinát, már jóval a nyár előtt feloldhatják a korlátozásokat. "De ez attól függ, hogy mennyi vakcinát tudunk szerezni, és a hatóságaink milyen gyorsan futnak végig kellő körültekintéssel az előírt biztonsági protokollokon" - helyezett nyomást még egyszer a hatóságokra.