Ennek köszönhető az is, hogy maga a tajvani miniszterelnök, Ma Ying-jeou és az alelnök is küldött egy-egy névreszóló üdvözletet. Kellemes meglepetés volt. Fel is akartam hívni Gyurcsány Ferencet vagy Sólyom Lászlót, hogy ők miért nem gratulálnak? Mikor:
2015. 05. 15. @ 19:00 – 21:00
2015-05-15T19:00:00+02:00
2015-05-15T21:00:00+02:00
Hol:
Bethlen Téri Színház
Budapest
Bethlen Gábor tér 3
1071 Magyarország
Bemutató
Két humorista, Aradi Tibor és Varga Ferenc József 25 éves pályafutásának jubileumát ünnepli meg egy vadonatúj produkcióval, melyben a kabaré mellett egy meglepetéssel is készülnek. A sorozat epizódjaiban egy-egy vendég is teret kap, akit vidám talkshow keretében faggatnak múltjáról, jelenéről. Megvitatják az aktuális híreket is, közben persze gondosan ügyelve arra, hogy a közönség egy percig se maradjon poén nélkül. A műsorban politikusok, színészek, sportolók, énekesek bizonyítják be estéről-estére, hogy akár humoristaként is megállhatnák helyüket, hiszen a beszélgetés végén önálló produkciójukat is bemutatják, sőt, egy közös kabaréjelentben is megcsillogtatják tehetségüket Aradi Tibor és Varga Ferenc József partnereként.
Magyar
2009. jan 21. 13:53
Budapest - A Megasztár döntőse, Varga Feri (35) megdöbbentő bejelentést tett: elhagyta családját, méghozzá a Megasztár együttes vokálosa, Balassy Betty (25) miatt. Feri úgy döntött, nem titkolják tovább szerelmüket, mostantól nyíltan felvállalják kapcsolatukat. Nagyot fordult a világ Varga Ferivel az elmúlt néhány hónapban. A fogtechnikusból lett énekes bejutott a Megasztár döntőjébe, emellett pedig darabokra hullott a magánélete. Röviden talán így lehetne öszszefoglalni a történéseket. Pedig a látszat egészen más volt. Márciusban még minden rendben volt a Varga családban, felesége és két gyermeke hétről hétre ott szurkolt a döntőkön. Azóta viszont eltelt másfél hónap...
- Nem szeretek kettős életet élni - kezdte Feri. - Amikor rájöttünk, hogy mit érzünk Bettyvel egymás iránt, elmondtam mindent a családomnak. Nagyon nehéz időszak volt, amíg ezt a döntést meghoztam. Miután közöltem otthon a dolgokat, kicsit megkönnyebbültem - magyarázta az énekes. Varga Feri elárulta: első látásra beleszeretett a vokáloslányba.
- Varga ferenc első felesége magyar
- Vadállatok teljes film magyarul
- Varga Ferenc: Emlékezés Mózer Rezsőre, az első úri kaszinó tulajdonosára
- Varga ferenc első felesége a la
- Varga ferenc első felesége el
- Varga ferenc első felesége bank
- Varga ferenc első felesége altalanos
- Varga ferenc első felesége a 3
- Varga ferenc első felesége a pdf
- Zászlókat a magasba, tovább, előre!
- ÁLLÓ TÖRÖLKÖZŐTARTÓ - Bútor, lakberendezés - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu
Varga Ferenc József Felesége: Varga Ferenc József - Sztárlexikon - Starity.Hu
Kényszerrel viselem (bootleg verzió)
Háborgató Maszkura
Zene legyen
Gőz vs Fanka
Gőzy mulatója
Az a győztes...
Artoscsaba vs Góliát
Önarcképem
Isz
Cafgut
Vektor
Akasztófa
Phoenix
Vanília égbolt (EP)
Rend és káosz
Látom, csend van
Critical Points
Full Contact
Nem szimpla fícsör
Sub Bass Monster, FankaDeli
Repp tiszta szívből
Hogyisvanez? Riddler
Fény
Attól szép
Altare
Mottó
Hazugság a betonból
Smile Of Hell
Szavak szárnyán
Ringlispil
SP
FankaDeli, Benő
Kölyök
Egyre megy
Suppah + WherDee
Deniz, FankaDeli
Anyánkat
Házifeladat
Verbál vendetta
Csak őszintén
TM
Jelek
Ketrec
I. F. S.
Éjszakai műszak
A dal a miénk
MR2 Allstars
Harcsa Veronika, Péterfy Bori, Likó Marcell, Kardos Horváth János és Szűcs Krisztián, Varga Norbert, Toldi Miklós, Élő Márton - aka Dermot, Barabás Lőrinc, DJ Bootsie, FankaDeli
Spárta
Pitbull
Honnan jöttél? FankaDeli, MES
Sors
Rico
Fantázia
Kik vagytok? A. S. A. P. (A Srácok A Putriból)
Verz, FankaDeli
Legendák
A profi
Ganxsta Zolee, FankaDeli
Ha meglátom magam
Halott Pénz
Fejjel lefelé
El nem mondott szó
Kanál Crew
Carpe Diem
Kamu barátok (FankaDeli verzió)
Maradjon utánunk
One Last Trick
Kerekasztal
Bács Team
MC Gabesz
-
Ennyi
Ismerős Arcok
Kerítést bontok
Vesszen Trianon!