- Miért állítja Molnár Csilla öccse, hogy a szépségkirálynő még él? - tv2.hu/mokka - YouTube
- Elképesztő, mi lesz az öngyilkos szépségkirálynő, Molnár Csilla egykori otthonából - Ripost
A kétezer jelentkezőből több mint hatszázat hívtak be az 1985-ös verseny elődöntőibe, amelyeket az ország több pontján rendeztek meg. Innen Molnár Csilla elsőként jutott tovább holtversenyben, a középdöntőn pedig negyedik helyezést ért el. Október 5-én a a budapesti Kongresszusi Központban rendezték meg a döntőt. A döntőbe jutott 25 lány közül pedig a fonyódi lány, aki még le akart érettségizni és kozmetikusnak akart tanulni, messze a legmagasabb pontszámot kapta. Ezzel egy Pierre Cardin kosztümöt, egy három napos bécsi utat, ajándékcsomagot, valamint a Centrum ötvenezer forintos reklámszerződés-ajánlatát nyerte el, amelyet később nem fogadott el. Egy kairói utazás is szerepelt a díjak között, ám ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy édesapja ellenzi az ajánlatokat, és vele kell egyeztetnie. Az útra végül nem jutott el. De hogy eleget tudjon tenni a győzelemmel járó kötelességeknek, magántanuló lett belőle. Elindulhatott az 1986-os Miss Európa versenyen is, ahol összesen 24 versenyző vett részt.
Miért állítja Molnár Csilla öccse, hogy a szépségkirálynő még él? - tv2.hu/mokka - YouTube
Molnár Csilla Andrea Emlékére(1969-1986) - YouTube
- Molnár csilla szülei ma chance
- Ma lenne 50 éves Molnár Csilla - A tragikus sorsú szépségkirálynő túl fiatalon halt meg - Hazai sztár | Femina
- Krómozott radiátorszelep, alsó 50 mm csatlakozással, sarok - Zehnder
- Molnár csilla szülei ma serial
- Fuji usb kábel
- Eladó a ház, ahol Molnár Csilla öngyilkos lett – Bizarr ingatlanhirdetést adott fel a tulaja | Femcafe
- Múlt-Kor 2013. június 12. - Molnár Csilla szépségkirálynő 1985. - YouTube
2019. január 20-án lehetett volna kereken ötvenéves Molnár Csilla, a tragikus sorsú szépségkirálynő. Ártatlan játékból jelentkezett az 1985-ös Magyarország Szépe versenyre. Nem gondolta volna, hogy az ő fejére kerül a korona, majd a Miss Európa szépségversenyen dobogós lesz, ahogy azt sem tudhatta előre, hogy a szépségiparból és belőle hasznot húzni kívánók fenekestül felforgatják, és annyira megkeserítik az életét, hogy kilenc hónappal a megkoronázása után, 17 évesen nem lát más kiutat, halálos adag gyógyszert vesz be. Molnár Csilla Andrea 1969. január 20-án született Kaposváron. Fonyódon élt vendéglátással foglalkozó szüleivel és öccsével, a Balaton-parti városban járt gimnáziumba is. 1985 kora tavaszán jelentkezett az ötven év kihagyás után először megrendezett szépségversenyre, melyet édesapja a kezdetektől ellenzett, míg édesanyja szurkolt neki. Molnár Csilla, az 1985-ös Magyarország Szépe
Az 1985. október 5-én, a budapesti Kongresszusi Központban megrendezett döntőben a kétezer jelentkező közül több rosta után végül 25 lány került be: nagyestélyiben, egy-, majd kétrészes fürdőruhában vonultak fel.
Elképesztő, mi lesz az öngyilkos szépségkirálynő, Molnár Csilla egykori otthonából - Ripost
A középiskolás lány a hazai megmérettetés után a Miss Európán is indult, és harmadik lett. Tanulmányait magántanulóként folytatta, de életét megnehezítették a folyamatos pletykák és konfliktusok, problémái végül eluralkodtak rajta. 1986. július 10-én a szülei fonyódi házában rövid búcsúlevelet írt, majd nagy adag gyógyszert vett be, és a kiérkező mentők már nem tudtak rajta segíteni, a modell 17 éves korában meghalt. A tragédia miatt az 1986-os szépségversenyt a középdöntőnél leállították, és 1989-ig nem rendeztek Magyarországon hasonló versenyeket. A BudaPestkö legfrissebb híreit ide kattintva éred el. Ha segítség kell Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is! Kiemelt kép: Molnár Csilla / Forrás: YouTube