Itt lehet megnézni a szívszorító felvételt:
Borítókép: Profimedia
Olcsó, akciós árak | Pepita.hu
Az Omega együttes egy igazán különleges videóval hatotta meg a rajongókat, akik most is gyászolják Kóbor Jánost. Magyarok milliói rajonganak az Omega együttesért, hiszen minden idők egyik legfontosabb, legsikeresebb zenekaráról van szó. Az utóbbi időszak sajnos nagyon megterhelő és szomorú volt a rajongók számára, ugyanis tavaly december 6-án, 78 éves korában elhunyt a banda legendás énekese, Kóbor János, azaz Mecky, aki hatalmas űrt hagyott maga után – többek között Hobót is nagyon elkeserítette a halála, ezért nemrég különleges gesztussal emlékezett meg róla az egyik fellépésén. "Ritkán emlékezünk meg más előadók koncertjéről, de Hobo kivételt érdemel. Túl a megemlékezés szeretetteljes gesztusán, itt hangzott el Mecky utolsó hangfelvétele a Viharban születtem című dalban. Még mindig nincsenek szavak, köszi Hobo! " – olvasható az Omega közösségi oldalán. Az eddigi visszajelzések alapján szinte az összes rajongó szemébe könnyeket csalt a felvétel, amin Hobo megemlékezése látható. A videó valóban nagyon megható, hiszen újra hatalmas tömeg előtt csendült fel Kóbor János ikonikus hangja – szomorú belegondolni, hogy már sosem hallhatjuk őt élőben, de a zenéi örökre velünk maradnak.
12 000 Ft 13 390 - 2022-04-10 02:47:51
ADIDAS férfi melegitő szett M-es ÚJ pamut!!!! 12 000 Ft 13 450 - 2022-04-10 19:56:31
Férfi bézs-zöld budmil tréningruha L-es 4 800 Ft 5 620 - 2022-04-10 21:26:04
Márkás női, férfi szabadidő ruha ÚJ!! "A budmil a szabadidő kényelmes eltöltéséhez kínál sportos és utcai fazonokat egyaránt. Biztosítsd magadnak a könnyedség érzését, válassz az évszakhoz megfelelő budmil termékeket! " Divatos szabadidő együttes a BUDMIL márkás kollekcióból. XXXL -méretezés: a felső rész kék színű, végig cipzáros, két oldalt zsebbel: - váll szél: 51cm, mell b. : 67, 5cm x2, derék b. : 62cm x2, ujja h. : 71/59cm, hossza: 78, 5cm. XXL- méretezés: a nadrág sötét kék színű, része derékban gumis és derekú, egyenes szárú: - derék b. : 47, 5cm x2, csípő b. : 64cm x2, hossza: 108/82cm. - sötétkék és sárga vékony csíkkal díszítve - anyaga belül pihe-puha mackós, igazi téli darab!! - anyag összetétele: 65% pamut 35% poliészter Kitűnő ajándék, Szüli-, Névnapra, barátnőnek, testvérnek, feleségnek, rokonnak vagy saját magadnak!! Nézz körül többi márkás, exkluzív termékem között! Jó licitálást!!!! Személyes átvétel Bp. XXI. ker. Csepel-Királyerdő a címemen, előre egyeztetett időpontban.. Jelenlegi ára: 10 000 Ft Az aukció vége: 2015-03-18 13:41.
BUDMIL férfi női szabadidő együttes XXL-XXXL ÚJ! - Jelenlegi ára: 10 000 Ft
12 000 Ft 13 390 - 2022-04-10 16:41:41
Adidas férfi lykra szabadidőruha L készletről 11 500 Ft 12 390 - 2022-04-22 16:56:44
ADIDAS férfi melegitő szett XXL-es ÚJ pamut!!!! 12 000 Ft 13 350 - 2022-04-26 11:11:36
ADIDAS férfi melegitő szett XXL-es ÚJ pamut!!!! 12 000 Ft 13 390 - 2022-04-26 11:11:40
Adidas férfi pamut szabadidőruha 3XL készletről 12 800 Ft 13 690 - 2022-04-27 08:37:23
ADIDAS férfi melegitő szett XL-es ÚJ pamut!!!! 12 000 Ft 13 390 - 2022-04-17 21:29:40
Adidas férfi pamut szabadidőruha XXL készletről 10 500 Ft 11 390 - 2022-04-20 05:19:46
Adidas férfi pamut szabadidőruha XL készletről 10 500 Ft 11 390 - 2022-04-13 14:03:25
ADIDAS férfi melegitő szett XXXL-es ÚJ pamut EXTRA NAGY!! 12 999 Ft 14 249 - 2022-04-17 12:30:38
ADIDAS férfi melegitő szett 5XL-es ÚJ pamut EXTRA NAGY!! 13 999 Ft 15 249 - 2022-04-24 20:07:24
SUPERDAD polár kezeslábas szabadidőruha S méret 1 620 Ft 2 440 - 2022-04-09 14:38:40
XXL fekete bélelt jogging nadrág 1 000 Ft - - 2022-04-10 11:00:00
XL-es új férfi szabadidő együttes 3 500 Ft 4 399 - 2022-04-10 08:30:00
M-es férfi jogging felső 600 Ft 1 420 - 2022-04-10 15:23:14
Férfi együttes (Puma, Adidas, DRK) 15 500 Ft 18 000 - 2022-04-14 12:59:44
NIKE férfi melegitő szett M-es ÚJ pamut!!!!
FÉRFI SZABADIDŐ EGYÜTTES XXXL - árak, akciók, vásárlás olcsón - Vatera.hu
Keresés a leírásban is
Főoldal
FÉRFI SZABADIDŐ EGYÜTTES XXXL (64 db)
Csak aukciók
Csak fixáras termékek
Az elmúlt
órában
indultak
A következő
lejárók
A termék külföldről érkezik:
1. oldal / 2 összesen
1
2
4
6
11
5
10
12
8
7
3
9
Mi a véleményed a keresésed találatairól? Mit gondolsz, mi az, amitől jobb lehetne? Kapcsolódó top 10 keresés és márka
E-mail értesítőt is kérek:
Újraindított aukciók is:
FÉRFI SZABADIDŐ EGYÜTTES XXXL (64 db)
Növeld eladási esélyeidet! Emeld ki termékeidet a többi közül! 148 db termék
Ár (Ft)
szállítással
Licitek
Befejezés dátuma
ADIDAS férfi melegitő szett M-es ÚJ pamut!!!!
- Beszállító Teljes Film Magyarul – Barry Seals Beszállító 2017 Teljes, Bary, Seals - Videa
- Bádogos Bolt Kecskemét
- Aptus apto flex szirup 120ml
- Leszbikus témájú sorozatok 2018
- Triumph paint nélküli melltartó price
- Nego: Boldog vagyok, hogy itt lehetek és Magyarországot képviselhetem | Rangadó
- D vion kapszula
- Felker tetovalas női fc
- Férfi szabadidő együttes olcsó, akciós árak | Pepita.hu
- Zene.hu - Doktor Szöszi musicalt mutatnak be Budapesten
- Litkai gergely fertő tó to usd
- Farkas paprika vásárlás movies
12 000 Ft 13 390 - 2022-04-17 14:32:32
ADIDAS férfi melegitő szett XL-es ÚJ pamut!!!! 12 000 Ft 13 390 - 2022-04-17 21:29:44
Új!
SZEZONKÖZI LEÁRAZÁS
Gyors kapcsolat: +421 948 329 152 (hétköznap 09:00 - 15:00)
Kosár
0
Elérhetőség
Bejelentkezés
NEWS
Női divat
Cipők
Férfi divat
SALE
SPECIAL PRICE
NŐK
CIPŐ
KIEGÉSZITŐK
FÉRFIAK
KOLEKCIÓK
Főoldal >
FÉRFI DIVAT
>
Férfi szabadidőruha együttes
Mind
Férfi dzsekik, kabátok, mellények
Férfi FASHION szabadidőfelső, kardigánok, pulóverek
Férfi ingek
Férfi pólók
Nadrágok
Boxeralsók
Férfi cipők
Férfi sapka, sál, napszemüveg
Mutas a szűrőt
Ár
Ár: