Mik a a legtöbbet játszott a világon, a legkeresettebb és a legtöbbet letöltött, aktívabb lejátszókkal (PC-n)? A trendeket és a speciális blogokat követve úgy tűnhet, hogy a Fortnite a vitathatatlan első számú, de nem ez a helyzet, és ez meglepetést okozhat azért is, mert a világ első számú játéka mindig több éve ugyanaz és semmi jelet nem mutat feladása. Ebben a friss cikkben felfedezzük a A PC-n világszerte leggyakrabban játszott játékok, azoknak a játékosainak teljes ranglista 2021-ben. A becslés úgy készült, hogy megszámolták, hogy világszerte több mint félmilliárd ember játszik videojátékokat naponta, heti hárommilliárd óra játékkal. Az olyan játékplatformoknak köszönhetően, mint a Steam, a PC-k széles körben használt játékplatformok, kevesebbek, mint az okostelefonok, de gyakorlatilag megegyeznek az olyan játékkonzolokkal, mint a Playstation és az XBox. A PC-s videojátékokat fejlesztő és forgalmazó nagy cégek között az első az Electronic Arts több címmel jelen van a rangsorban, többek között " Apex Legends ", az egyik legtöbbet játszott lövöldözős játék, amely még a Fortnite-ot is felülmúlta.
PC játékok 2021 2K Games akció - Konzolvilág
A Resident Evil Village azonban nem csak másolja a hetedik rész receptjét, hanem alaposan ki is bővíti azt. A címszereplő falu például javarészt szabadon bejárható lesz a fejlesztők szerint, a felfedezését pedig bátorítja is a program, avagy egyes problémákra több megoldást is találhatunk, sőt, akár komplett melléksztorikat is felfedezhetünk, ha nyitott szemmel járjuk be a minden eddiginél részletesebben kidolgozott helyszíneket. Mindezek fényében pedig nem túlzás azt mondani, hogy a Resident Evil Village az idei év egyik legizgalmasabb megjelenése lehet, főleg a horrorkedvelők körében. Horizon Forbidden West
Fejlesztő: Guerrilla Games
Platformok: PS5, PS4
A Sony különösen erős évet zárt tavaly, hiszen nem egy exkluzívjuk hatalmas sikert aratott mind a kritikusok, mind a játékosok körében, a japánok pedig idén sem terveznek visszavenni a tempóból. Érkezik tőlük például a Horizon Forbidden West PS4-re és PS5-re, mely a Horizon Zero Dawn közvetlen folytatása lesz. A sztori főszereplője természetesen ezúttal is Aloy, akinek szülőföldjét hátrahagyva a tiltott nyugati tájakra kell elzarándokolnia, hogy megtalálja a népét tizedelő rejtélyes járvány forrását és remélhetőleg egyben ellenszerét is.
Emellett pedig rémségesen nehéz, ami sokakat elriaszthat, mégis érdemes vele tenni egy próbát. Hátha beüt.
Horror
Humankind Első ránézésre a Humankind nem más, mint egy Civilization klón, hiszen az alapvetés teljes mértékben egyezik. Választanunk kell egy népet és azzal végigkínlódnunk magunkat a történelmen, városokat kell építenünk, technológiákat felfedeznünk (vagy ellopnunk), hódítanunk kell, etc. A lényeg azonban a részletekben van elrejtve. Első ránézésre a Humankind harcrendszere sokkal jobb, mint a Civilizationé, ugyanis az előbbi esetében a játékosnak is osztanak szerepet benne. Ugye a Civilizationnél a harc hagyományosan úgy néz ki, hogy az egységünk találkozik az ellenséges egységgel és a gép kimatekozza, hogy ki nyeri a találkozót. A gép azonban hajlamos furán matekozni, így előfordulhat, hogy a barlangból előmászott bunkósbotos csávó darabokra csapkodja a tankunkat. A Humankind esetében azonban a csata teljes egészében lejátszható egy taktikai térképen, ami önmagában egy akkora plusz értéket képvisel, hogy ha más újítást nem is tartalmaz a Humankind a Civilizationhöz képest, már akkor is érdemes lesz futni vele egy kört.
A Returnal nem túl engedékeny, ha meghalunk, néhány fejlesztéstől eltekintve kezdhetünk mindent az elejéről. Emiatt elég kevesen is fejezték be azok közül, akik megvásárolták. Tényleg irdatlanul nehéz a Housemarque újdonsága. It Takes Two
A Hazelight Studios már letette a védjegyét az A Way Out című börtönös, menekülős játékkal. Idén márciusban a csapat ismét egy kooperatív címmel jelentkezett. Ez volt az It Takes Two, amely grafikáját illetően a legjobb Pixar-filmeket idézte, a folyton változó játékmenet pedig végig a képernyő elé tapasztotta a gamereket. Az It Takes Two elképesztően jó fogadtatást kapott, nem csoda, hogy az év játékának választották a decemberben rendezett Game Awardson is. A történet egy civakodó házaspárról, Codyról és Mayről szól, akik azért kerülnek nagy csávába, mert a lányuk könnyei babákká változtatják őket. A játék sokat merít a Drágám, a kölykök összementek! -filmekből, de az Xbox Game Passon is elérhető It Takes Two ugyanakkora élmény tud lenni azoknak is, akik mindenféle előismeret nélkül ülnek le elé.
Index - Tech - Ezek voltak 2021 legjobb videójátékai
Egy olyan ókori városban, ahol szigorú szabály szerint élnek a lakosok: ha valaki bűnt követ el, mindenkinek meg kell halnia. Ki találta ki ezt az egészet? Hogyan lehet megtörni az időhurkot, amibe a főszereplő belekerült? A The Forgotten Cityt nem a játékmenet vagy a grafika miatt fogja megkedvelni bárki, a történet viszont többféle befejezésével olyan csavaros, hogy érdemes felfedezni. Ratchet & Clank: Rift Apart
Az Insomniac Games neve mostanra sokak számára egyet jelent a minőséggel, főleg ha a 2018-ban megjelent Marvel's Spider-Manre gondolunk. A Rift Apart a Ratchet & Clank tizenhetedik felvonása volt már, mégis nagyon frissen hatott. Főképp annak köszönhetően, hogy a PlayStation-exkluzív cím remekül használta ki az új konzol adottságait. A multiverzumos sztoriban a világok közötti váltások a gyors töltési időnek köszönhetően nagyon simák voltak, a fegyvereket pedig élmény volt elsütni, és a PS5 kontrollerjének haptikus visszacsatolásának köszönhetően még csukott szemmel is érezni lehetett, éppen milyen felszínen jár a karakterünk.
Resident Evil: Village
A Baker családdal való incidens után Ethan és neje, Mia Európába költöznek, hogy új életet kezdjenek. A szerelmespárnak azonban nincs nyugta, a Resident Evil VII-ből ismert Ethant elrángatják szeretteitől, a Village-ben pedig Romániában találjuk magunkat, egy kihalt faluban, ahol hemzsegnek a vérfarkasok és más válogatott szörnyetegek. A Resident Evil: Village brutálisan félelmetes horror-FPS, ám érdekes módon azért vált különösen népszerűvé idén, mert felbukkant benne egy Lady Dimitrescu nevű, közel háromméteres vámpírhölgy, aki elrabolta a videójáték-rajongók szívét. Az asszonyság 2021 egyik legikonikusabb főgonosza lett, akit mindenki imád utálni. Marvel's Guardians of the Galaxy
Miután a Square Enix csúnyán befürdött a Crystal Dynamics által fejlesztett Marvel's Avengers videójátékkal, nem sokan számítottak arra, hogy az Eidos-Montreal-féle Marvel's Guardians of the Galaxy sikert arathat. Márpedig így történt, A galaxis őrzői jöttek, és egy klasszikus, történetalapú lövöldözős játékban vették le a világot a lábáról.
PC játékok 2021 Spomladanska Ubisoft Akcija - Konzolvilág
- PC játékok 2021 Spomladanska PC Akcija - Konzolvilág
- Pc játékok 2021 de
- Pc játékok 2021 v
- Szabó optika tapolca
- Erdély.ma | Kiszivárgott titkos felvétel: íme a terv a gyerekek kötelező oltására a kísérleti vakcinával
- Pc játékok 2012 relatif
A PS5 exkluzív God of War: Ragnarök ről olyan sokat jelenleg még nem tudni, azt leszámítva, hogy természetesen a 2018-as játék történetét viszi tovább, illetve jó eséllyel Thor és Kratos párharcát mutatja majd be nekünk, melyre az előzmény "titkos" befejezése is nagyon erősen utalt anno. Azonban legyen bármilyen rejtélyes még a projekt, a fejlesztők kiléte illetve a sorozat patinás múltja miatt azért így is ki lehet jelenteni, hogy a God of War: Ragnarök nek minden esélye megvan arra, hogy 2021 egyik legnagyobb durranása legyen, melyről komoly hiba lenne lemaradni, már amennyiben van PS5-ünk.