- Receptje
- Hotel
- Nyeremenyjatek
- Hajnalban a perronon – Wikiforrás
Helyezzük be előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 25-30 percig. Ezután vegyük ki a sütőből és a tepsiben hűtsük ki egészen. A pudingport keverjük össze a cukorral, majd egy kevés tejjel keverjük simára. A maradék tejet tegyük fel melegedni, majd állandó keverés mellett öntsük hozzá a pudingos keveréket. Ezután kevergetve, pár perc alatt főzzük sűrűre, majd hűtsük ki egészen. A margarint kezdjük el kikeverni egy kevés, teljesen kihűlt pudinggal, majd állandó keverés mellett, apránként adagoljuk hozzá a többi pudingos masszát is. Ezután a pudingos krémet egyenletesen kenjük rá a teljesen kihűlt tészta tetejére. A csokoládét tördeljük bele egy fém tálba, majd kanalazzuk hozzá az étolajat. Ezután gőzfürdő fölött olvasszuk fel, és keverjük simára. Ezután az olvasztott csokoládéval vonjuk be a pudingos krém tetejét. (mielőtt még teljesen megdermedne a csokoládé, ízlés szerint jelöljük be a szeleteket)
Tegyük néhány órára hideg helyre a süteményt, hogy az ízek kellően összeérjenek, majd tálalás előtt ízlés szerint szeleteljük fel.
Receptje
Hozzávalók:
Tészta hozzávalói 22 x 32 cm-es tepsihez:
30 dkg liszt
25 dkg margarin
25 dkg porcukor
6 db FUCHS SZABADTARTÁSOS TOJÁS
1/2 cs sütőpor
1 cs vaníliás cukor
2 ek kakaó
1 üveg meggybefőtt (v. frissen szedett meggy) a szóráshoz
Krém hozzávalói:
2 cs vaníliás pudingpor
4 dl tej
20 dkg porcukor
Csokoládémáz:
20 dkg tortabevonó csokoládé
3 ek étolaj
Elkészítése:
A margarint keverjük habosra a porcukorral, majd egyesével keverjük hozzá a tojások sárgáját. A tojások fehérjét verjük egy csipet sóval kemény habbá, majd apránként keverjük hozzá a margarinos-tojásos masszához. Ezután szitáljuk hozzá a sütőporral összekevert lisztet, majd óvatosan keverjük össze. Az összekevert tésztát ezután osszuk el kétfelé, majd az egyik feléhez keverjük hozzá a vaníliás cukrot, a másik feléhez pedig a kakaót. Egy 22×32 cm-es tepsit béleljük ki sütőpapírral, majd öntsük bele a sárga tésztát. Ezután szórjuk meg az alaposan lecsepegtetett meggyel, majd öntsük rá a barna tésztát. A tészta tetejét egyenletesen simítsuk el.
Hotel
Nyeremenyjatek
- Sportos férfi karóra
- Cserepeslemez kúp felrakása
- Duna hullam szelet part
- Milesi - Festékcenter.hu
- Duna hullam szelet usa
- Vásárlás: Szarvasi Kávéfőző árak összehasonlítása - Tejhabosító
- - Meló Diák Taneszközcentrum Kft fizikai kémiai taneszközök iskolai térképek
- ORIGO CÍMKÉK - Závecz Tibor
- Led alu profil
- Jeff loomis strings
- Duna hullam szelet recept
Hajnalban a perronon – Wikiforrás
Köszönöm, városom,
Vén Duna szeretője,
Te busásan fizettél
Pár búcsús alkonyaton. S most - messzi városokba! Ó melyik ád még ennyit! Sebaj, mehetünk, vonatom.
Élvezd a medvehagymát! Így főztök ti – Erre használják a Nosalty olvasói a...
Új cikksorozatunk, az Így főztök ti, azért indult el, hogy tőletek, az olvasóktól tanulhassunk mindannyian. Most arról faggattunk benneteket, hogy mire használjátok az éppen előbújó szezonális kedvencet, a medvehagymát. Fogadjátok szeretettel két Nosalty-hobbiszakács receptjeit, ötleteit és tanácsait, amiket most örömmel megosztanak veletek is. Nosalty
Ez lesz a kedvenc medvehagymás tésztád receptje, amibe extra sok...
Végre itt a medvehagymaszezon, így érdemes minden egyes pillanatát kihasználni, és változatos ételekbe belecsempészni, hogy még véletlen se unjunk rá. A legtöbben pogácsát készítenek belőle, pedig szinte bármit feldobhatunk vele. Mi ezúttal egy istenifinom tésztát varázsoltunk rengeteg medvehagymával, ami azonnal elhozta a tavaszt. És csak egy edény kell hozzá! Hering András
A pudingport dolgozd csomómentesre kevés tejjel. A maradék tejet tedd fel melegedni, majd állandóan kevergetve öntsd hozzá a pudingos elegyet, és rakd hozzá a cukrot. Pár perc alatt főzd sűrűre, majd húzd le a tűzről. Ha kihűl, add hozzá a vajat, krémesítsd gépi habverővel, és kend a tésztára. A mázhoz a jó minőségű étcsokit olvaszd fel vízgőz felett, öntsd hozzá az olajat, és gyorsan egyengesd a süti tetejére. /Én van amikor eper, vagy puncs pudingporral készítem, azzal is bármelyikkel nagyon finom! / 28157 megtekintés Írd le véleményed, kérdésed Kategória kedvencei
- Gorenje gáztűzhely elektromos sütővel