Húsz fiú között nem lehet egy színvak sem, hiszen akkor például átlagosan minden iskolai osztályban tudnunk kéne egyről, és némelyikben kettőről is. Mondjuk mi – ám a tudomány meglepő adatokkal szolgált a témában. Napi minisokkunk előidézője ezúttal az a tény, hogy 20 fehér fiúból egy színvak lehet a tudományos kutatások eredménye szerint. De hogyan is került a tudósok birtokába a meglepő adat? A tanulmány szerint 20 fehér fiúból több mint egy színvak, és még érdekesebb, hogy a színtévesztés leggyakrabban a kaukázusi fiúk, és legkevésbé az afroamerikaiak körében fordul elő. Az Ophthalmology folyóiratban megjelent új kutatás azt mérte fel, hogy mennyire gyakori a színvakság vagy a színlátás hiánya az amerikai óvodáskorú gyermekek körében. A szakemberek 4005 gyermeket vizsgáltak meg az eredmények kimutatásához. A tanulmány szerint a nem spanyol ajkú fehér fiúk 5, 6 százalékának volt valamilyen mértékű színvaksága, szemben az ázsiaiak 3, 1 százalékával, a spanyol ajkúak 2, 6 százalékával és az afroamerikai fiúk 1, 4 százalékával.
Több mint húsz év éber kóma után elhunyt Jean-Michel Baron francia motorversenyző. A sportember 1986 januárjában, 31 évesen szenvedett súlyos balesetet az akkor még Párizs-Dakar néven futó raliversenyen. Hónapokon át tartó kezeléseket követően otthonába, Fontaine-Chalendray szállították, azóta ott élt éber kómában. Csütörtöki halálának hírét most közölte felesége, Jocelyne.
- Húsz százalékkal csökkenhet az ukrán gabonatermés
- Totalbike - Hírek - Húsz motor a polgárőrségnek
- Index fórum husz forum
- Index fórum hisz.rsoe
- Auchan dinnye ár érték
Tíz százalékkal drágulna a taxizás - Húsz lesz az, maradhat? | Portfolio.hu