"Ennél nagyobb motiváció nem kell, mindenki a legjobb csapat ellen akarja megmutatni, mit tud – tért a lényegre a beálló. – Lehet esélyünk, ha hatvan percen keresztül a védekezés és a támadás is úgy megy, ahogy az edzőnk kéri tőlünk. " Veronika immáron közel másfél éve edz együtt az ifjúsági együttessel annak ellenére, hogy még idén is serdülő korúnak számít. "Sok mindenben kell még fejlődnöm, de az, hogy az idősebbekkel edzhetek, a fizikailag és taktikailag is sokat ad a játékomhoz – összegzett Vera. – Egyértelműen a gyorsabb tempó és a kemény ütközések jelentik a legnagyobb különbséget a két korosztály között, és ezt viszonylag kezdem megszokni, a saját korosztályomba át tudom vinni és én is ugyanilyen keményen bele tudok állni egy ütközésbe vagy zárásba a falban. " A várva várt FTC–DVSC SCHAEFFLER serdülő első osztályú bajnoki mérkőzést október 27-én, 15 órai kezdettel rendezik meg az Elek Gyula Arénában.
Férfi kéziseink is elkezdték a felkészülést « Üllői út 129.
2020-ban megújul a teljes magyar kézilabda Fotó: Polyák Attila - Origo "A Nemzeti Kézilabda Akadémia – amellett, hogy képzési központ marad természetesen – az akadémiai logikában klubként működik tovább, a Magyar Kézilabda Szövetségtől szakmailag függetlenül, ám az ott már felépült infrastruktúra és képzési rendszer értékes része a nagy egésznek, kiemelt jelentőségű a sportágon belül. A klubok mellett működő akadémiák pedig egy másik, szintén életképes modellt követhetnek majd, hiszen a tehetségek együtt dolgozhatnak a legjobb játékosokkal, tehát szorosan a példaképnek számító felnőtt élsportolók, világklasszisok, vezérek mellett zajlik a képzésük. Jó esély van rá, hogy képzett magyar tehetségek kerülnek ki az akadémiákból, az eddiginél is többen, ami csak pozitívan hathat a válogatottakra és az NB I-es bajnokságokra is. Az elitképzés azonban nem korlátozódhat hat helyszínre, ez egyértelmű, hiszen számos más műhelyben folyik nagyszerű munka. Az MKSZ a széles körű minőségi képzés híve, ezért az akadémiák alatt, azokkal együttműködésben határokon belül és azokon túl kibővítjük a Magyar Kézilabda Szövetség Elit Programját, amelyekben 12 éves kortól működhetne a képzés ebben a rendszerben, így a tehetséges gyerekeknek sem kellene kimozdulniuk megszokott környezetükből.
Ftc kézilabda academia.edu
Rangadóra várva - DVSC Kézilabda Akadémia
2022. 04. 09. - 13:00
Vasas edzőcsarnok Budapest
2022. - 14:50
2022. 07. - 18:00
Hódos Imre Rendezvénycsarnok
2022. 10. - 16:00
2022. 06. - 13:10
Magvassy Mihály Sportcsarnok Győr
Rangadóra várva
Közzétéve: 2021. 26. Igazi rangadót játszik Győrvári Viktor együttese, amely a serdülőbajnokságban szintén veretlen FTC Kézilabda Akadémia ellen lép pályára idegenben. Csillagos ötös. No, nem az iskolapadban, hanem az első osztályú serdülőbajnokságban, öt mérkőzésen ugyanis öt győzelem a mérlege Győrvári Viktor együttesének. "Eddig az elvártaknak megfelelően teljesítünk, szerencsére úgy alakultak a mérkőzések, ahogy szerettük volna, hellyel-közel végig – elemezte az elmúlt időszakot Fodor Veronika. – Voltak kifejezetten jó periódusok, ezekből tudunk építkezni! " A hatodik lépés azonban a legnagyobb lehet, ugyanis a kiváló erőkből álló FTC Kézilabda Akadémia otthonában lép pályára serdülőcsapatunk. Alighanem minden játékos arra vágyik, hogy egy ilyen csapat ellen lépjen pályára.
A Pick Kézilabda Akadémia két edzője is utánpótlás válogatottat irányíthat : hirok
- FTC Kézilabda Akadémia - DVSC Kézilabda Akadémia - YouTube
- Férfi kéziseink is elkezdték a felkészülést « Üllői út 129.
- Kapros juhtúrós sztrapacska füstölt szalonnával Gáspár Beától
- Ftc kézilabda academia de
FTC - DVSC Kézilabda Akadémia
A felnőttválogatott mellett az utánpótlásrendszer is megújul 2020-ban Fotó: Koncz Márton - Origo Emellett az iskolai sportra is nagy hangsúlyt fektetve, a Kézilabda az iskolában program alapjain együttműködési megállapodást kötöttünk a Magyar Diáksport Szövetséggel, hogy az ország szinte minden iskolájába eljuthasson a sportág és mind több gyermek ismerkedjen meg a kézilabdázással akár szabadidős mozgásformaként, akár versenyszerű formában. Így a Gyermekbajnokság is visszakerülhet az iskolákba. A Magyar Kézilabda Szövetség feladata, hogy a sportág valamennyi szereplője, azaz az akadémiák, a klubok, a játékosok, az edzők és a testnevelők is elégedettek legyenek, hiszen ez erősítheti tovább a már meglévő, erős utánpótlás-bázist, amelynek a válogatottak szereplésében kell majd tükröződnie. Az akadémiai rendszerrel, a kibővülő Elit Programmal és az iskolai kézilabdázással minden láncszem a helyére kerül, és ebből az egész sportág profitálni fog. Biztos vagyok benne, hogy olyan komplex rendszert építünk föl közösen, amelyhez fogható még nem volt a hazai kézilabdázásban. "
Ftc kézilabda academia de
Két győzelemmel és egy döntetlennel aranyérmes lett a NEKA csapata az első alkalommal megrendezett leány U15-ös Akadémiai Tornán. A négy kézilabda-akadémia részvételével megrendezett kétnapos megmérettetésen izgalmas mérkőzéseket vívtak az együttesek, és hasznos tapasztalatokkal tértek haza Balatonboglárról. A Győr a második, a DVSC a harmadik, míg az FTC a negyedik helyen végzett.
Ftc kézilabda academia nacional
Csongrád-Csanád megyei hírek automatikus összegyűjtése. A műsorvezető u/SzegedNewsBotka fáradhatatlanul végignézi a napi híreket 5 percenként és megpróbálja megtalálni a megyéhez köthetőeket és ezeket csoportosítani. Csak egy címkét lehet egy linkhez társítani, ezért először a nagyobb településeket keresi és ha van találat, akkor azt használja hiába van másik kisebb település is a szövegben. A 10 ezer felletti települések kaptak saját címkét, minden más találat a megye címke alatt csoportosul.
Az ifjúsági leány kézilabda-bajnokság állása: Nyugati csoport: 1. NEKA I 36 pont, 2. Szombathely 33, 3. NEKA II 32, 4. Dunaújváros 23, 5. Győri ETO KC 21, 6. Kozármisleny 20 (+22), 7. Pénzügyőr 20 (-5), 8. Alba Fehérvár 19, 9. Budaörs 15, 10. Siófok 14, 11. Mosonmagyaróvár 11, 12. Szent István SE 10, 13. Nemesvámos 8, 14. Érd 6 A Keleti csoport élmezőnye: 1. FTC 38, 2. DVSC 32, 3. DKA Vác 30, 4. Váci NKSE 28 (+118), 5. Kisvárda (+86), 6. Békéscsaba 23, 7. Csepel 18, 8. MTK Budapest 17, 9. Vasas 14, 10. Hajdúnánás 10, 11. Kecskemét 8 (-74), 12. Orosháza 8 (-104), 13. Szegedi NKE 8 (-125), 14. Szentendre 0 További korosztályos híreink KÉZI LABDÁBAN a sportági aloldalunkon. Utánpótlássport - 62 sportág egy helyen az További hírekért kattintson ide!
2021. jan 6. szerda 14:00
Mivel vannak hiányzók, így az utánpótlásból töltötték fel a létszámot Horváth Attiláék. A bajnokságban az őszi szezon után a harmadik helyen álló férfi kéziseink már a két ünnep között nekiláttak a kiírt, egyéni edzésmunkának (kondi és futás), hétfőn pedig az első labdás edzésre is sor került. Nem volt ott a tréningen a magyar válogatottnál lévő Nagy Bence, valamint a szlovák válogatottba meghívott Marián Zernovic és Jakub Mikita sem. Bozo Andjelic Montenegróban tölti a rehabilitációját, a szintén sérülés után lábadozó Bognár Alex pedig csapatunk gyógytornászával a Népligetben készül a visszatérésre. Ott volt viszont az FTC Kézilabda Akadémia tehetségei közül Ludmán Marcell, Karai Miklós és Turák Félix is, mellettük persze a már stabil NB I-es csapattag Imre Bence, Prainer Viktor és Ónodi-Jánoskúti Máté is a tizenévesek táborát erősítette az első idei közös edzésen. Együttesünk a következő hetekben hétfőtől péntekig napi két edzéssel próbálja minél jobb formába hozni magát: délelőtt kondi, délután labdás tréning szerepel a programban, a szerda az egyetlen kivétel, ekkor csupán délelőtt egy labdás edzést vezényel Horváth Attila a csapatnak.
Kiss Szilárd
FTC: Katus, Gáspár 2, Fülöp-Soponyai, Kurucz, Mélykuti, Szoták, Balogh V., Lovasi, Szilágyi, Szeibert 12, Fábián 1, Himer 3, Vári 1, Bereczki, Panyák 1, Balogh D., Pokornyik, Dancsák 3, Forgács – vezetőedző: Pádár Ildikó
Az Akadémiai Torna végeredménye:
1. Nemzeti Kézilabda Akadémia 5 pont
2. Győri Audi ETO Kézilabda Akadémia 4 pont
3. DVSC Kézilabda Akadémia 3 pont
4. FTC Kézilabda Akadémia 0 pont
fotók: NEKA/Tompos Gábor
Legyőzte a Tatabányát a címvédő Pick Szeged a kézilabda NB I-ben
A címvédő Pick Szeged házigazdaként 27-21-re legyőzte a Tatabánya csapatát a férfi kézilabda NB I szombati játéknapján. A hazaiaknál Mikler Roland 53 százalékos védési hatékonysággal (19/10) járult hozzá a sikerhez, a mezőnyjátékosok közül pedig nyolcan is három góllal zártak. A mezőny legeredményesebb játékosa a tatabányai Zdolik Bence volt hét találattal. A NEKA 29-29-es döntetlent játszott Egerben. A kieső helyen álló hevesiek az iráni Sajjad Esteki és a litván Rolandas Bernatonis vezérletével – előbbi nyolc, utóbbi kilenc gólt lőtt – az 56. percben még 29-25-re vezettek, ám a Nemzeti Kézilabda Akadémia csapata végül egyenlíteni tudott. Eredmények:
Pick Szeged-Grundfos Tatabánya KC 27-21 (13-12)
Budakalász-Dabas KC VSE 31-28 (16-13)
SBS Eger-NEKA 29-29 (14-12)
HE-DO Gyöngyös-Csurgói KK 32-31 (19-16)
Telekom Veszprém-Ferencvárosi TC 39-30 (20-14)