Köszönjük!
Vásárlás: Könyvek - Árak összehasonlítása, Könyvek boltok, olcsó ár, akciós Könyvek
A megszégyenítés, mint a félelemkeltés egyik legdurvább eszköze, különösen azokra hat, akik egyébként is 200-as tudatszint alatt vannak. Egy stabil önbecsüléssel rendelkező, már 300-400-as tudatszintű egyénre kevesebb eséllyel van hatással. Ennek megfelelően általában szintén a 200-as szint alatti személyek alkalmazzák, magasabb szinten fel sem merül ennek használata. Ez alapján tudhatod, ha valaki szégyenérzetet próbál benned kelteni, az biztos nem lehet túl magas tudatszinten. A szégyen azért különösen veszélyes, mert ha mondjuk egy egyébként is tartósan a félelem 100-as energiaszintjén élő személyt megszégyenítenek, az könnyen a bánat (75), fásultság (50) vagy a bűntudat (30) szintjére zuhanhat, ami akár öngyilkosságba is torkollhat. A szégyen a kegyetlenkedés eszköze is lehet, és áldozatai gyakran maguk is kegyetlenné válnak. A szégyen megbénítja a lelket, a szégyen szintjén élő emberek viselkedése veszélyes, kiszámíthatatlan: hajlamosak vádaskodó jellegű hallucinációkra és paranoiára, pszichotikusok lesznek vagy bizarr bűncselekményeket követnek el.
David R. Hawkins (1927. június 3. –2012. szeptember 19. ) 1952 óta dolgozott pszichiáterként, s az American Psychiatric Association (Amerikai Pszichiátriai Társaság) örökös tagja. Széles körben elismert terapeuta és oktató, jó néhány közismert televíziós műsorban szerepelt. Számos tudományos cikk és videokazetta szerzője, s a Nobel-díjas Linus Paulinggal együtt írta meg az Orthomolecular Psychiatry (Ortomolekuláris pszichiátria) című könyvet. Változatos kutatói és oktatói tevékenységéről részletes leírás található a Who's Who in America (Ki kicsoda Amerikában? ) című kiadványban. Dr. Hawkins nemzetközileg elismert spirituális tanító, szerző és előadó, aki előszeretettel foglalkozik olyan témákkal, mint a magas tudatállapotok, a tudatkutatás, vagy az Önvalónak, Isten jelenlétének felismerése. Megjelent műveit és előadásait széles körben egyedülállónak tartják abban az értelemben, hogy egy tudományos és kutatói háttérrel rendelkező személy utólag képes volt tisztán és érthetően szavakba önteni, és elmagyarázni a nagyon magas spirituális tudatosság megjelenésének rendkívüli jelenségét.
Hawkins féle Tudattérkép – 1.szint: szégyen | Lélekmozaikok
- Violetta vendégház eger
- Molnár ildikó bőrgyógyász
- PAPÍRDOBOZ 3 DB-OS, TÖBBFÉLE MINTÁVAL 29X52X20 CM - Tárolódoboz
- David hawkins magyarul youtube
- David R. Hawkins - Könyvei / Bookline - 1. oldal
David R. Hawkins - Könyvei / Bookline - 1. oldal
Az oldal célja az Igazság. Nem az értelmező kéziszótárban található főnévre utalva, hanem arra, ami túl van főneveken, igéken és mindenen, ami szavakban kifejezhető. Igazság, mint Dharma – ahogy Buddha utal rá; Igazság, mint az Út és az Élet – ahogyan Jézus utal rá; és az Igazság, mint Tao – ahogy Lao Tzu utal rá. Az Igazságra mi David R. Hawkins tanítása nyomán leltünk rá magunkban újra, meglepetten, hogy az ez idő alatt mindvégig ott volt. A felfedezés öröme olyan indíttatássá nőtte ki magát, melynek ereje kétségtelenné tette hozzáállásunkat az élet felé, ez pedig nem más, mint Isten Szeretete, amelyről úgy tartják, hogy e dimenzióban a Megvilágosodásban csúcsosodik ki. Célunk a tökéletes emlékezet arra, hogy kik vagyunk, és célunkat Isten kegyelmével el is érhetjük. Kevés a ma élő Igaz spirituális tanító, és még kevesebb akinek írásai magyarul, minden helytelen értelmezést kizáróan, és széles körben elérhető. Hawkins kilenc könyvéből, számtalan írásából, temérdek előadásából és úgynevezett rádióműsorából már hét könyve jelent meg magyarul, melyek tapasztalat szerint nem feltétlen elegendőek tanításainak átfogó ismertetéséhez.
Ezt videorészletek, könyvrészletek fordításával, tanulócsoport alakításával kívánjuk orvosolni, ahol személyesen is beszélgethetünk Tanításáról és segítjük egymást a Megvilágosodás útján, és az Önvalóban való elmélyülésben. Amit ezen az oldalon találsz, az döntő többségében David R. Hawkins izomteszteléssel igazolt tanításának bemutatására tett szerény kísérlet, mely történetesen nem más, mint amiről Jézus, Buddha, Krishna, Huang-po vagy akár Lao Tzu beszélt. Gloria in Excelsis Deo! "Egyenes az út és keskeny, ne vesztegesd hát az időt! " A Hawkins Csoport Szellemisége
A Tanulócsoport célja az Igazság. A Hawkins Tanulócsoport az Önvaló Tanításában való elmélyülés céljából gyűlt össze. A Tanulócsoport szándéka egy olyan Feltétel nélküli Szereteten alapuló közösség körülményeinek megteremtése, amely segíti a Szeretet útjában álló akadályok lebontását, erősíti a Szeretet, Öröm és Béke melletti elköteleződést, ezzel támogatva a jelenlévőket az Önvalóra való ébredés folyamatában, önmaguk, az emberiség és Isten szolgálatában.