A csirke, a megszokott ízvilágot hozza, lehet már meséltem, de valahogy otthon nem sikerült leutánozni, hiába olvastam el számos leírást a nagy titokról. A zöldsége szintén nem meglepő módon, frissek és ropognak, kellően szaftossá varázsolják a szendvicset. A Mega Pocket egyéniségét, szerintem a fűszeres majonéz adja, aminek bár jó íze van, de nem varázsolja a szendvicset teljesen egyedivé. Nagyjából egy túlméretezett iTwistet kapunk, ami viszont mégis mássá teszi, az a cheddar sajt és a röszti. Szerencsére a röszti nem tocsog a zsírban, és a sajt karakteres íze is hozzájárul ahhoz, hogy mégis azt mondjam, hogy több ez mint egy felnagyított iTwist Classic. Mennyiség: Pontosan akkora, mint egy menü. A burgonya ugye már több ízben jeleztem, hogy nem igazán nagy. A mellé kapott kifogyhatatlan üdítővel, rajtam nemigazán veszít a cég, jellemzően két pohár teánál többet nem szoktam meginni egy evés alatt. A wrapben elrejtett csirkemell méretes, igazán laktatóvá teszi a szendvicset. Az egész menü, úgy ahogy van, egy étkezésre bőven elég, elég nehézkes lesz így nekiállnom a délutáni munkavégzésnek.
Szerinted mi éri meg a legjobban a KFC-ben?
Én úgy érzem megérte, és továbbra is a KFC marad a kedvencem a gyorsétterem hálózatok közül. Pont:8/10
Csepelinfo: Autószervíz, Amero-Nagy Autóalkatrész Csepelen XXI.kerület
Igazából a már sokszor említett iTwist classic -hoz mérten, kétszer biztosan, de háromszor nagyobb. Ha választanotok kell, hogy abból három, vagy egy ilyen, javaslom az utóbbit, méghozzá menüben, a telihas ez által inkább garantált. Pont:8/10
Ár/érték: Az a baj, hogy már nem emlékszem, hogy korábban mit írtam a KFC árképzésével kapcsolatban, de valószínűleg Ti sem készítettek táblázatot arról, hogy milyen hülyeségeket írunk le nap mint nap az ételekről, amit elfogyasztottunk. Nagyjából ugyanannyi pénzt szoktunk otthagyni, a gyorséttermek zsebében egy-egy ilyen menüs kaland után, főleg, ha nem valami újdonságot, hanem egy régi motorost kérünk. Az ár ez esetben sem lesz meglepő, 1500 jó magyar forint, terméseztessen mindenféle extra saláta, kukorica és mindenféle tuning nélkül. Nem kevés, de ennek bizony ez az ára. A rendeléses megoldásban ennyi pénzért, kapunk valami frissensültet körettel, ami azért biztosan egészségesebb, de azt nem nyomják a kezünkbe a rendeléstől számított kb. három percen belül.
Dráguló hús apasztotta a WH Group nyereségét
Figyelt kérdés Mindegy, hogy milyen árkategória, csak az ár-érték arány a lényeg. (Ha szerinted semmi nem éri meg, akkor fogalmazd át magadban úgy a kérdést, hogy melyik ajánlat a legkevésbé nagy lehúzás:D)
1/17 anonim válasza: 70% Akkor a kosár éri meg a legjobban. De szerintem a KFC röhejesen drága, 1000 forint egy B-smart menü és a fél fogamra sem elég, pedig én pici, vékony lány vagyok:D 2016. jan. 7. 20:12 Hasznos számodra ez a válasz? 2/17 GehZurHölle válasza: 82% longert szoktam enni, 4-t benyomok aztán elvagyok és alig több ezernél a legtöbb amit megbírtam belőle enni az 6 volt. 2016. 20:15 Hasznos számodra ez a válasz? 3/17 anonim válasza: 2016. 20:20 Hasznos számodra ez a válasz? 4/17 anonim válasza: 68% A Qurrito menü a legjobb. Laktató finom és 1990 mani. 20:20 Hasznos számodra ez a válasz? 5/17 anonim válasza: 43% én ritkán szoktam enni a kfc-ben mert sztem elég rossz minőségű (sokszor kaptam félig nyers húst, még a meki is jobb ennél a szutyoknál), de ezeket szoktam venni: qurrito menü extra sajttal és baconnel + b-smart itwist-tel + 4 strips 2016.
Coupon
A DÉR Juice kedvenc DIY ajándék ötleteit gyűjtöttük most egy csokorba. 1. Karácsonyi dísz borrajongóknak
A parafa egy természetes anyag, így nem olyan szennyező a környezet számára, mint a műanyag társa, de ha már kinyitottál egy üveg bort, ne dobd ki! Borrajongó barátodnak készíthetsz a félretett parafa dugókból csodálatos koszorút. 2. Spa doboz
Vegyél egy régi cipősdobozt, amire már nincs szükséged, vond be szép csomagolópapírral, töltsd meg faforgáccsal, majd halmozz bele minden jót, ami egy relaxáló fürdőhöz kellhet. Válassz natúr fürdőgolyót magyar kozmetikum márkától, és egy régi üvegbe, akár egy kis kiszerelésű DÉR Juice palackba, készíts házi testradírt. Gyertya, egy kis csoki és kész is a DIY ajándék, amiben minden megvan az otthoni spa-élményhez! 3. Régi fából falikép
Ha van valamilyen feleslegessé vált faanyagod, ne szabadulj meg tőle, hanem készíts belőle természetes faliképet! Ehhez csak ki kell nyomtatnod egy tetszőleges képet, majd decoupage ragasztóval átvinni a felületre.
Beton járdalap 40x40 súlya
21:32 Hasznos számodra ez a válasz? 10/17 anonim válasza: 100% Kövezzetek meg, én a B-smart menüjüket szoktam enni. Arra, amire nekem kell pont jó: ízletes és nem döglök éhen hazáig. (Ha konkrétan jól is akarok lakni, 100 méterre van egy burritós. ) Ha buliba kellene valami KFC-s kaját vinni, valószínűleg valamelyik kosárt venném meg. 8. 07:58 Hasznos számodra ez a válasz? Kapcsolódó kérdések:
Echo tv eladás
20:32 Hasznos számodra ez a válasz? 6/17 anonim válasza: 80% Itt 2500 a 11/11-es kosár, szóval azt. 20:49 Hasznos számodra ez a válasz? 7/17 anonim válasza: 85% Nekem a csirkeszárny éri meg, kerüljön bármennyibe, mert otthon nem fogom azokat a pici darabkákat 2 órán át panírozgatni, hogy aztán 10 perc alatt befaljuk. Meg imádom azt a ropogós panírt, nem tudom mit tesznek bele, de azt otthon nem tudom előállítani, pedig olvastam és próbáltam már "tutibiztos, 11 fűszeres, titkos KFC-s" panírozási módokat, de egyik sem olyan... szóval én szárnyakat szoktam vinni zsákszámra:D 2016. 20:58 Hasznos számodra ez a válasz? 8/17 anonim válasza: 5% Hat multkor elmentem oda enni es olyan pici volt az a "longer" mint egy csomag gyori edes joreggelt:D Raadasul ugy nezett ki mintha ilyen elorecsomagolt muanyagszeru valami lenne:/ azota nem teszem be oda a labam, ha jo ar-ertek aranyt akarsz akkor ne KFC-t valaszd:) 2016. 21:31 Hasznos számodra ez a válasz? 9/17 anonim válasza: 64% Ja bocsi nem olvastam el figyelmesen:D talan a longer eri meg tenyleg a legjobban.
Szülinapi
Köszöntők
Idézetek
Versek
Dalok
Videók
SMS-ek
Születésnapi Köszöntők
Kezdő oldal
Idézetek Egy korszak vége
Egy korszaknak akkor van vége, amikor az alapját képező illúziók elpárologtak. (Arthur Miller)
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM MÉG TÖBB A SZERZŐTŐL
Viszonyulás
Amit szeretnél
Viaszgyertya
© Minden jog fenntartva.
Úgy látszok, hogy a héten, nem igazán fogunk normális ételt enni. Egyik nap burger, aztán még hot-dog is, de jön a csúnya hideg, így kénytelenek vagyunk mi is szénhidrátban és rossz zsírokban gazdag táplálékot fogyasztani. Az energia dús kajáknak köszönhetően fáradtság mentesen vethetjük bele magunkat minden nap a munkába, és a rengeteg nyár esti program sem eredményez fáradtságot. Most, hogy így belegondolok, időjárás így időjárás úgy, hétvégén sörfesztivál, következő héten pedig borfesztivál, az e havi fizut sem lesz nehéz eltapsolni. Természetesen, ahol iszunk eszünk is, így, ha nem is teljes értékű kritika formájában, de egy két képpel biztosan megmutatjuk majd, hogy mivel tölthetitek meg a bendőt, ha részt vesztek valamelyik szomjoltó rendezvényen. Na, ugorjunk a mai főszereplőre, mert KFC már régen volt, a választás a Mega Pocket, mert ebben bizony van anyag. Esztétika, megjelenés: Megszokott KFC- s eleganciával, gondosan bedobozolva került a tálcámra a cucc. A nagy burgonya huppan mellé és a menükhöz járó újratölthető üdítő.
A nagy burgonya szerintem továbbra sem érdemli meg a "big" jelzőt, de legalább a hasábok vastagabbak a versenytársakéhoz képest. Az okosan perforált doboz széttépése után elő is bukkan a wrap. Nem lesz meglepetés, egy gusztusos, pirított trotillába csomagolva alkotnak szendvicset a következő összetevők: Hot&Spicy csirkemell, röszti, jégsaláta, paradicsom és fűszeres majonéz. A felhozatal nem rossz, a csirkemell méretes darab, és ahogyan azt Tőlük megszokhattuk, olyan jól is néz ki, mint a képen. A röszti, bár szét nem operáltam a wrap-et, de nagyjából tányérnyi, oldalról is látszanak a reszelt burgonya darabok benne. A zöldségekből nincs hiány, az egész szendvics méretes, a majdnem nagy burgonya mellé rendben is lesz. A látvány pompás, remélem az ízben sem fogok csalódni. Pont:7/10
Ízvilág: Harapok, és az első falatba még nem keveredik más, minta pirított tortilla lap. Már ennek az íze is rendben van, de ez már csak a megszokott minőség. Kicsit beljebb érve a csirkéhez érek, amiből, ha még nem jöttetek volna rá a csípős (hot), fűszeres (spicy) változatot választottam.
- Legolcsóbb kerítés | HŐSNŐK
- Fém kerti bútor szett pavilion
- Kfc big box ár coupon
- Tokaji ferenc gimnázium
- Emg vizsgálat budapest 2017
- Szerinted mi éri meg a legjobban a KFC-ben?