Pénteken írja ki pályázatát a reptéri taxiszolgáltatásra a Budapest Airport. Ennek kapcsán az [origo] összehasonlította Budapest és néhány nagyobb vidéki város tarifáit. Felmérésünk szerint vidéken akár 10-20 százalékkal is olcsóbban taxizhatunk. Összehasonlításunkba, érdekességképp a világ néhány nagyvárosának taxitarifáit is bevettük. Cikkünkből megtudhatja, mennyi pénzért taxizhat New Yorkban, Pekingben, vagy Tuniszban. Pénteken írja ki a Budapest Airport a reptér áldatlan taxi-állapotait megszüntető pályázatot. A reptér vezetése a héten jogosítványt kapott a fővárostól a terminálok előtti taxidrosztok üzemeltetésére - ennek köszönhetően kezdhetik meg az taxi-társaság kiválasztását, amelynek kizárólagos joga lesz majd arra, hogy a ferihegyi reptérnél drosztoljon. "Amikor decemberben ide jöttünk, nyilvánvalóvá vált, hogy gyorsan meg kell változtatni a rendszert" - jelentette ki a reptéri taxizás jelenlegi helyzetéről Chris Woodruff, a Budapest Airport vezérigazgatója. A BA Rt. kétfordulós tendert ír ki, hogy kiválassza azt a taxi-társaságot, amely ideális esetben 4+1 évre kapja meg a taxidrosztok használatának kizárólagos jogát.
ORIGO CÍMKÉK - Budapest Airport Rt.
És a társaság honlapján található térképről is lekerült Budapest. Hardy Mihály elmondta, információi szerint a Volotea nem zárja ki a lehetőségét annak, hogy más városokból repüljenek majd Budapestre, de ez a Velence nem jött össze nekik. "Minket természetesen meglepett a dolog, de a fapados piacon ez természetes. A Ryanair sem indított el Budapestről négy olyan járatot, amelyeknél azt látták, hogy nem fogynak eléggé a jegyek". A Volotea-jegyekkel kapcsolatban hozzátette, ha voltak foglalások, akkor egészen biztos, hogy a társaság visszafizeti a jegyek árát. A Volotea járattörlésével újabb utasoktól esik el a Budapest Aiport, ami érzékenyen érinti a társaságot azok után, hogy a múlt héten bejelentették: Bécs és Prága reptere nyert sokat a Malév csődjén. Hardy megerősítette, hogy évente körülbelül 200 ezer utastól esik el Budapest a légügyi egyezmények hiánya miatt. A Volotea főleg olasz, spanyol, francia és görög városokba repül, jelenleg 52 úticél szerepel a járattérképükön.
A Budapest Airport 350 forintot számol fel a taxisoknak fuvaronként. A Budapest Airport június 21-én hirdet majd eredményt, a győztes taxi-társaság augusztus 15-én kezdheti meg működését a reptér 1. és 2. termináljánál. Chris Woodruff elmondta: a tender csak a drosztot érinti, a telefonon megrendelt taxik természetesen továbbra is felvehetik utasaikat a reptérnél - bármely társasághoz tartozzanak is. A vezérigazgató ugyanakkor elmondta, hogy a más társaságokhoz tartozó taxisok munkakörülményeit is javítják majd: számukra is építenek egy parkolót, a kettes terminálnál. Az utasok negyede taxival jár A tervek szerint az utas a reptéren egy diszpécserpultnál adja le a megrendelést és az igényeit. A diszpécser kiállít számára egy utalványt, amelyen rajta van a neve, úticélja, és a maximális fizetendő ár. Az utast a drosztnál egy másik diszpécser irányítja majd a taxihoz. A feltüntetett maximális ár miatt elkerülhetőek lesznek a félreértések. Chris Woodruff elmondta: a Budapest Airport kéthetente ellenőrzi majd a taxisokat, és várhatóan rendszeres próbautakat is tesznek majd embereik a reptérrel szerződésbe lépő taxi-társasággal.
Augusztusban rendezk a reptéri taxik ügyét
A nagyobb nemzetközi légitársaságok már márciustól alkalmazni fogják a koronavírus elleni oltottság igazolására szolgáló digitális egészségügyi rendszert. Az intézkedés felgyorsíthatja a határok nyitását, illetve a légiközlekedés helyreállítását is. A Budapest Airport Zrt. már felkészült az utasforgalom újraindulására. A koronavírus-járvány komolyan rányomta a bélyegét 2020-ban a légiközlekedésre is, Európában 1, 7 milliárd utas tűnt el a repterekről a pandémia miatt. Ez a sokkoló adat csak Európában hatmillió járattal kevesebbet jelentett a tavalyi évben, amely során a Budapest Airport Zrt. 2019-es forgalmának negyede valósult meg,
kevesebb mint négymillió utassal zártuk 2020-at. Az első félévünk erősebb volt, akkor összesen 61 százalékos volt a visszaesés, míg a második félévben 85-90 százalékos – közölte Valentinyi Katalin, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs és kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója az M1 Ma Reggel című adásában. Valentinyi Katalin elmondta, hogy a nyári menetrendtől számítanak jelentős utasforgalom-növekedésre, azonban ez erősen függ attól, hogy mennyire lesz elérhető a vakcina és mekkora lesz az átoltottság mértéke.
Tájékoztatást adott ki a Budapest Airport az óriási vihar miatt, már több járatot is töröltek - Blikk
Hetvenötmilliós hulladéküzlet
A Budapest Airport (BA) a Ferihegyi nemzetközi repülőtér egész területén szelektív hulladékgazdálkodást vezet be 2009. január 1-től; ezzel évente 75 millió forintot takarít meg a légikikötőt üzemeltető társaság - közölte a cég pénteken az MTI-vel. Felmondták a ferihegyi kollektív szerződést
Nem vezetett eredményre az a több mint három hónapos tárgyalássorozat, amelyet a Budapest Airport (BA) kezdeményezett a ferihegyi érdekképviseletekkel a kollektív szerződés átalakításáról. A cég péntek este átadta a társaság szakszervezeteinek a kollektív szerződés felmondásáról szóló értesítést. A felmondás szabályai szerint a kollektív szerződés még három hónapig, azaz 2009. január 10-ig hatályban marad. BA: Elkészült az új utasbiztonsági rendszer
Megszűnt a hosszas sorban állás, jelentősen felgyorsult az utasbiztonsági ellenőrzés a ferihegyi repülőtéren annak köszönhetően, hogy befejezték a Budapest Airport új utas biztonsági rendszerének telepítését - közölte a Budapest Airport az MTI-vel csütörtökön.
A témák között szerepelt még az üzemanyagárak alakulása és a gázárak emelése. Az utóbbival kapcsolatban Veres annyit mondott: az uniós szabályoknak megfelelően új gázár-kompenzációs rendszerre van szükség, ahol csak szociális alapon jár a támogatás - a részletek és az indulás határideje azonban nem hangzottak el. A gazdasági bizottság egyik tagja, Herényi Károly bejelentette: az MDF javasolja, hogy változzon az üzemanyagok áfa-szabályozása és ezentúl ne sújtsa áfa a jövedéki adót, amivel a benzin esetén 20-25 forinttal csökkenhetne a kiskereskedelmi ár.
Figyelem: korai utasfelvételi pultot nyitott a Wizz Air és a Budapest Airport - Blikk
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
A csomagosztályozó rendszer várhatóan augusztus elejére készül el és szeptember elején üzembe fogják helyezni azt az új röntgenes átvilágító megoldást, melynek révén a kezelőszemélyzet 3D-ben vizsgálhatja át a feladott csomagokat. Ennek bevezetése 2022-től minden repülőtéren kötelező lesz, Ferihegy elébe megy a dolgoknak. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren két sólymot is foglalkoztatnak, az ő feladatuk a kisebb madarak elriasztása, azok ugyanis komoly károkat okozhatnak a le- és felszálló repülőgépekben. Ezenkívül két hangkeltő berendezést is használnak az üzemeltetők, ezek a gépek időről időre automatizált módon durrogással riasztják el a betévedő állatokat. Az utasszállító buszok egy részét ideje lenne lecserélni, nem egynek többször átfordult már a kilométerórája. Jó szolgálatot tennének a halkan suhanó és dízelfüsttől mentes elektromos buszok, ezek ára azonban igen magas, és mivel a Malév kiszolgáló cége, a Malév GH Zrt. nemrégiben felszámolás alá került, jelenleg sok egyéb kérdés is megválaszolásra vár.
Index - Belföld - Budapest
- Fújható szigetelés házilag recept
- Tájékoztatást adott ki a Budapest Airport az óriási vihar miatt, már több járatot is töröltek - Blikk
- Meghalt Andy Vajna « Csepel.info
- Ingatlan: Még kényelmesebb lehet az indulás Ferihegyről | hvg.hu
- Tech: Ferihegy előremenekül: kevés az utas, de sok a fejlesztés – megnéztük | hvg.hu
Készen áll a vakcinaútlevél bevezetésére a Budapest Airport | hirado.hu
- Sertés önitató házilag gyorsan
- Brit rövidszőrű macska színek minecraft
- Rs online hu map