- Internet banking
- Bajnokavatásra hívták az ajkai szurkolókat - NB3.hu
A diákok jelentkeztek a Javíts egy jegyet! című felhívásra, és jól szerepeltek a pályázaton. Az ezzel járó elismerést a 11. osztály a napokban vette át Budapesten. A diákok azzal érdemelték ki az elismerést, hogy az elmúlt fél évben, ők javítottak a legtöbbet a tanulmányi átlagon, Pakson…
Atomerőmű
Folytatódik a nemzetközi együttműködés, folyik a munka a Paks II. projektben
A Paks II. projekt építési-szerelési bázisán létesülő építmények több mint felére szerzett építési engedélyt a Paks II. Zrt. A hatóság öt évvel meghosszabbította a telephelyengedély időbeli hatályát – tájékoztatott Süli János. A projektért felelős miniszter elmondta, a beruházás nyugat-európai és amerikai beszállítói egyértelműen kinyilvánították, hogy folytatni kívánják az együttműködést…
Mozaik
Forgalomkorlátozás a Kápolna utcában
Aszfaltmarás és aszfaltozási munkák miatt lezárják a Kápolna utca Zsíros köz és körforgalom közötti szakaszát április 6-tól 8-ig. A gyalogosforgalom biztosított lesz…
Sport
Egy pontot gyűjtött be a Paksi FC
A Paksi FC a Budapest Honvéd ellen játszott mérkőzést az OTP Bank Liga 2021/2022.
Internet banking
Az EBRD szerint a működési térség bankrendszereinek oroszországi kitettsége mérsékelt, bár ez alól kivétel az OTP, amely tavalyi eredményének 7 százalékát az orosz piacon érte el. Az EBRD az orosz gazdaságban az idén 10 százalék körüli visszaesést vár. A bank közölte: véleménye szerint az Oroszország elleni szankciók feloldása belátható időn belül nem várható, így jövőre is stagnálás valószínű az orosz gazdaságban. A londoni elemzői közösségben vannak ennél is sokkal borúlátóbb előrejelzések az orosz gazdaság várható visszaesésére. Az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőműhely, a Capital Economics jelenlegi alapeseti előrejelzése azt valószínűsíti, hogy az orosz hazai össztermék az idei év egészében 12 százalékkal zuhan. A cégnek ugyanakkor van egy sokkal erőteljesebben negatív forgatókönyve is arra az esetre, ha a szankciók miatt teljesen leállna az orosz nyersolaj- és földgázexport. A Capital Economics modellszámításai szerint ebben az esetben az orosz GDP-érték 25 százalékkal zuhanna az idén, és a rubel árfolyama 200 rubel/dollárra gyengülne.
Bajnokavatásra hívták az ajkai szurkolókat - NB3.hu
- Otp bank honlap online
- Koreai időutazós sorozat a Netflixen: Sziszifusz a modern korban kritika • Filmsor.hu
- Carte D'Or erdei gyümölcs öntet 1 kg
- Otp bank honlap login