- Helyszín biztosítása a rendőrség vagy a megbízó megérkezéséig.
Külföldön futtatta a lányokat a szolnoki pár - videó az elfogásról - Blikk
A kiszolgáltatott helyzetben lévő sértettek által megkeresett és átutalt pénzt Sz. Attila élettársa, L. Ramóna vette fel. A páros az évek alatt közel 21 millió forintra tett szert ilyen módon. Kapcsolódó: Vertek és prostitúcióra kényszerítettek magyar nőket Salzburgban – Így kapcsolták le a zsaruk a tetteseket
A KR NNI Felderítő Főosztályának Emberkereskedelem Elleni Osztálya a KR Különleges Szolgálatok Igazgatóság Bevetést Támogató Osztályának bevonásával 2021. június 17-én reggel szolnoki tartózkodási helyükön elfogta a két elkövetőt. A lakásban tartott kutatás során a rendőrök tárgyi bizonyítási eszközöket lefoglaltak le, továbbá vagyonvisszaszerzés keretében egymillió forint készpénzt, illetve egy nagyértékű gépkocsit, továbbá intézkedtek a szolnoki ingatlan zár alá vétele érdekében. Sz. Attilát és L. Ramónát a KR NNI nyomozói a KR Rendészeti Igazgatóság állományának közreműködésével előállították, majd emberkereskedelem, illetve pénzmosás miatt gyanúsítottként kihallgatták őket, illetve kezdeményezték a férfi letartóztatását.
Magyar
- Police hu szolnok 2017
- Police hu szolnok 2018
- Police hu szolnok budapest
- Legalább tíz vágást ejtett kirabolt ismerőse arcán egy tiszasülyi fiatal | 24.hu
- Police hu szolnok na
Két testvérével együtt veszett nyoma egy 6 éves szolnoki kislánynak - Blikk
Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre Hírlevél feliratkozás Ne maradjon le a legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket! Feliratkozom a hírlevélre
Videos
Önbíráskodás a szolnoki piacon - Hír TV
2021. jún 22. 6:27
A rajtaütés során egymillió forint készpénzt foglaltak le /Fotó:
Külföldön futtatott magyar nőket egy szolnoki pár, akiket most a rendőrség sikeresen lekapcsolt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztályának Emberkereskedelem Elleni Osztálya büntetőeljárást folytat Sz. Attila és élettársa, L. Ramóna szolnoki lakosok ellen, akik a gyanú szerint több éven keresztül magyar nőket külföldön prostitúciós tevékenységre kényszerítettek, bántalmaztak, a keresetüket pedig elvették - írja a
Fotó:
( A legfrissebb hírek itt)
Sz. Attila szinte minden esetben álnéven ismerkedett meg későbbi áldozataival, akikkel rövid ismertséget követően érzelmi kapcsolatot létesített. Volt olyan eset, amikor egyiküket meg is erőszakolta. Később – arra való hivatkozással, hogy a vállalkozása anyagi gondokkal küzd – a nőket erőszakka, vagy megtévesztéssel prostitúcióra kényszerítette. A sértetteknek Németországba vagy Svájcba kellett utazniuk, ahol egy magyar nő fogadta őket, aki – szintén kényszer hatására – betanította őket.
Országszerte működnek távfelügyeleti rendszereink a nap 24 órájában, Járőrszolgálataink 5-15 percen belül igénybe vehetőek több mint 15 településen. Vagyonvédelmi rendszereink minőségét neves cégek termékei garantálják: Paradox, Dsc, Ajax, Optex, Nemtek, Umirs, Hikvision, Dahua, Uniview, Intellio, Partizan és más neves gyártók. Az elmúlt években a kamerás térfigyelő és vagyonvédelmi jelző- riasztórendszerekkel szemben támasztott magas szintű követelményeknek ezen eszközök kiválóan megfelelnek, melyet telepítési tapasztalataink is alátámasztanak. Cégünk és az általunk telepített eszközeink rendelkeznek a szükséges szakhatósági engedélyekkel, Vagyonvédelmi rendszer telepítő és Szakmai kamara tagsági igazolvánnyal, Hírközlési Főfelügyelet, Magyar Biztosítók Szövetsége, Minőség Ellenőrző Intézet engedélyeiel stb... Szerződéses ügyfeleinknek a telepített rendszereinkre folyamatos távfelügyeletet és műszaki felügyeletet, gyors hibaelhárítást biztosítunk! Cégünk élőerős őrzés-védelem keretében vállalja telephelyek, üzletek, irodák védelmét, portaszolgálatát, épülettakarítást.