Útépítések kezdődnek a városban: a Bibó utca az idei első, tizenöt követi a nyár végéig
Már az útalap cseréjénél tartanak az építőmunkások a Bibó István utcában, ahol új, aszfaltozott út épül. Néhány héten belül már használhatják is a lakók és az itt működő vállalkozások az elkészült utat, amit már évek óta vártak. A lakópark építőjének lett volna kötelessége az épületek befejezése után utat építeni, de ezt évek óta nem tette meg. Az önkormányzat az itt lakók igényeit figyelembe véve most magára vállalta az útépítés költségeit – mondta el a helyszínen Molnár Zoltán a városrész önkormányzati képviselője. A Csaplár Benedek és Bartucz Lajos utca közötti, 196 méteres útszakasz építési költsége nettó 25 millió forint. A beszerzést már tavaly lefolytatta az önkormányzat, de a járványveszély miatt eddig nem tudott dolgozni a kivitelező, a szegedi Harmat-Bau Kft. Molnár Zoltán szerint sokat jelent az itt élőknek az új út. A Bibó utcai munkálatokról készült további fotóinkért a nyitóképre, vagy ide kattintson (fotók: Iványi Aurél) Jelenleg az útalapot cserélik és a szegélyköveket rakják le.
Szeged.hu - Orvosi ügyeletre kell vinni a gyereket? Hétfőn délutántól a Szilágyi utca helyett a gyermekklinikára kell menni!
Az önkormányzat közleménye szerint számtalan előnye lesz az egy évig tartó felújításoknak:
biztonságosabb lehet a kerékpáros közlekedés, gyorsulhat a közösségi közlekedés, a Szeged és Újszeged közötti forgalom szintúgy, növekszik a zöldfelület, több placcot kaphatnak a vendéglátós teraszok. A koronavírus miatti zárva tartásból frissen felszabadult, Oskola utcai vendéglátósok azonban nem látják ennyire rózsásan a helyzetet, többen arról írnak, a környék lezárása megadhatja az egyébként is pengeélen táncoló szegedi vállalkozók egy részének a végső kegyelemdöfést. A múlt pénteki, a témáról elsőként hírt adó cikkünket is az egyik ott dolgozó olvasónk nyomán írtuk meg, akit hideg zuhanyként ért az önkormányzat által utolsó pillanatban kiküldött levél a munkák megkezdéséről:
ÖT HÓNAPIG HELLO, OSKOLA UTCA, EGY ÉVIG SZEVASZ, STEFÁNIA! Az Oskola utcán öt hónapig, a Stefánián egy évig fognak zajlani a munkálatok, mindez az önkormányzat közleménye szerint is forgalmi gondokat fog okozni. A munkálatok a járda felverésével és vízvezetékcserével kezdődnek.
- Szeged árvíz utca tüdőszűrő 25
- Lakásfelújítási támogatás Archívum | Faber Master Solution Kft.
- Szeged árvíz utca tüdőszűrő 8
- Szeged árvíz utca tüdőszűrő 10
Szeged tüdőszűrő árvíz utca
Újra kötelező lesz maszkot hordani a szécsényi polgármesteri hivatalban
Nool - 21. 10. 27 14:33 Belföld
November 2-től kötelező a szájmaszk viselése a Szécsényi Közös Önkormányzati Hivatalban történő személyes ügyintézéskor. 2 kapcsolódó hír Bevezető szöveg megjelenítése Opciók Tüdőszűrő vizsgálat Veol - 21. 26 21:00 Megyei November 9-én, kedden 8. 20-18. 15 óra között Alsóörsön tüdőszűrő vizsgálatot tartanak a közös önkormányzati hivatalban. Változik az ügyfélfogadási rend a békéscsabai polgármesteri hivatalban Behír - 21. 28 12:59 Belföld Péntektől kötelező a maszk viselése a békéscsabai polgármesteri hivatalban. Az ügyek többségét továbbra is digitálisan lehet intézni.
Megrendelő előleget nem fizet. Helyszíni bejárás helye és időpontja:
Találkozás helye: 47. sz. főút 195-ös km kő, Hódmezőgazda Rt. Lovarda előtti parkoló
2013. június 10. (hétfő) 10 óra
Letölthető állományok: 100-as istálló Hatá Építési szerződés webrás nem építési engedé Általános szerződéses feltételek ú Bírálati szempont: legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatás
Ajánlat benyújtásának módja: Zárt borítékban 1 eredeti példányban, a Szegedi Tudományegyetemnek címezve: SZTE Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság Szentháromság utca 34, személyesen vagy postai úton. A borítékon és a dokumentációban kérjük feltüntetni az ajánlati sorszámot. Ajánlatát feltöltheti cégszerűen aláírt pdf formátumban, az adott eljárás weboldalán a jobb felső sarokban levő "ajánlattétel" linken keresztül. Kérjük, hogy ajánlatukat vagy borítékban juttassák el, vagy az adott eljárás weboldalán töltsék fel. További információ kérhető:
Az ajánlatkérő hivatalos kapcsolattartója: Fakan Zoltán, irodavezető
Az ajánlatkérő szakmai kapcsolattartója: Széllné Bozsó Mónika, munkatárs SZTE GMF Műszaki és Beruházási Iroda, tel: +36 (62) 546-179, +36 (62) 544-000/6179
email:
Az eljárás nyelve: magyar, de az ajánlatkérő angol nyelvű ajánlatot is elfogad.
- Bicikli lnc meghúzása
- Vero moda mérettáblázat
- Szemelyes ev szammisztika
- Eladó ház jászfelsőszentgyörgy
- Family center győr üzletek