Pedig megtehetném, minden következmény nélkül, ugyanis ez az én VÉLEMÉNYEM lenne. Ez volt ugyanis a bírósági ítélet lényege. Apáti Bence rosszul értette, a per tárgya nem az volt, hogy megállapítsák, az adott interjúban az én állításaim igazak voltak–e, hanem az, hogy kiderítsék, az állításaim VÉLEMÉNY-nek minősül-e. Ugyanis ha igen, akkor az szabad. Ebben a típusú demokráciában a VÉLEMÉNY-nyilvánítás szabad. Ha nem így lenne, Apáti Bence épp most is a soktól-sok évig terjedő börtönbüntetését töltené több rendbeli becsületsértésért, rágalmazásért és gyűlölet-beszédért. Az, hogy nem ez történik, azért van, mert az a sok minden, amit élő, és felvett tv-műsorokban, nyomtatott- és online újságok, blogok hasábjain naponta kifogalmaz magából, az ő VÉLEMÉNYE. Ezért szinte mindegy, hogy egyetlen betű is igaz-e belőle. Mondhatja. Írhatja". Szinetár Dóra teljes levelét ITT olvashatják. Apári Bence írására reagált Szinetár Dóra: Történt, hogy Szinetár Dóra szerződést bontott az Operettszínházzal – nem, nem az intoleráns fasiszták rúgták ki, ment ő magától -, átsétált a Nagymező utca másik oldalára, és beköltözött a Thália Színházba.
Nanay
A Magyar Narancs a múlt nyáron interjút készített Szinetár Dóra színművésszel. Arról kérdeztük, sok év után miért váltott társulatot (az Operettszínházból a Thália Színházba igazolt), faggattuk az Operettszínházat érintő, akkor friss zaklatási botrányról, de szó esett a menekülthelyzetről, gyerekjogokról és a Down-szindrómával születettek társadalmi megítéléséről is. Az interjúban megkérdeztük Szinetár Dórát arról is, azzal, hogy a Thália Színházba szerződik, felvállalja-e az intézmény vezetőjét, Kálomista Gábort is. Többek közt a következőt válaszolta: "Az Operettszínház balettigazgatójának (Apáti Bencének – C. D. ) ezerszer durvább megnyilvánulásai vannak közszereplőként, a kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, miért nem mondunk fel zsidók, melegek, másként gondolkodók, és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban". Interjúnk után Apáti Bence, az Operettszínház balettigazgatója, a Magyar Nemzet főmunkatársa, publicista e mondat miatt sajtóhelyreigazítási pert indított a Narancs ellen.
Szinetár Dóra válaszlevelet küldött Apáti Bencének, a Budapesti Operettszínház balettigazgatójának, az ismert publicistának, miután az Origóban megjelent Apáti Bence "Szinetár Dóra hazugságai és a bíróság" című írása. "Szinetár Dóra: Apáti Bence igazságai és a szabad vélemény-nyilvánítás
Attól, mert egy hazugságot sokszor egymás után elmondunk-leírunk, még nem lesz igaz. Attól, mert Apáti Bence sokszor leírja, hogy én hazudok, még nem válik valósággá. Vagy például hiába írnám le nagyon sokszor, hogy Apáti Bence szőke, kékszemű és népitáncos, attól még nem lesz az. "Történt", hogy Apáti Bence pert veszített a bíróságon. Másodfokon is. Beperelte ugyanis a Magyar Narancsot egy velem készült interjú miatt. Veszíteni nagyon nehéz dolog. A sikeres leviselkedéséhez intelligenciára, eleganciára, és stabil mentálhigiénés állapotra van szükség. Vagy minimum humorérzékre. Mindezek hiányában marad egy közepesen logikátlan, kellemetlen hangvételű iromány, amit leginkább egy hisztis, sértett kiskamasz magyarázkodásához tudnék hasonlítani, de nem teszem.
Botrányos fordulat: beperli Apáti Bence a vele csatározó Szinetár Dórát | Titkok Szigete
Tehát Szinetár azzal bújt ki a liberális inkvizíció számonkérése alól, hogy: oké, egy jobboldali vezető színházába ment, ám az előző munkahelye, az Operettszínház (amelynek egyébként szeptemberig még a tagja, papíron) sokkal rosszabb volt, hiszen ott egy homofób antiszemita balettigazgatóval kellett együtt dolgoznia. Mondhatni, Szinetár vádalkut kötött a Magyar Naranccsal: egy kisebb bűn alóli föloldozásért cserébe terhelő vallomást tesz egy Kálomistánál is "durvább" jobboldali elhajlóra. SZINETÁR HAZUDIK Sajnos, van egy igen aprócska gond Szinetár Dóra kirohanásával. Nevezetesen: abból egy büdös szó nem igaz. (... ) tovább
- Szinetár Dóra durván megrágalmazta Apáti Bencét – a publicista nem hagyja annyiban
- Coca cola reklám zend.com
- Szinetar dora valaszlevelet kuldott apati bencenek friss hírek - a Hírstart hírkeresője
- Vegyidiszkont|Vileda Turbo felmosó szett|Háztartás
- Szinetár dóra apáti bence mate
- Obi eger járólapok
- Apáti Bence beperli Szinetár Dórát - Ugytudjuk.hu
- Beperli Apáti Bence a vele csatározó Szinetár Dórát - Blikk Rúzs
Youtube
()
Oszd meg másokkal is!
2020-07-04 10:26
Minden alap nélkül antiszemitizmussal és homofóbiával vádolta meg Apáti Bencét egy tegnapi lapinterjúban Szinetár Dóra. Az elsősorban celebként ismert énekesnő hamarosan bíróság előtt felelhet a hazug állításaiért, ugyanis Apáti Bence – mint azt a publicista a PestiSrá elmondta – rágalmazási pert indít ellene. Píárszagú interjút adott a Magyar Narancsnak Szinetár Dóra. Az igen értékes Story Ötcsillag-díjjal kitüntetett színész-énekest az ingyenreklám mellett némileg megfeddte a magyargyűlölő hetilap, amiért a Thália Színházba szerződött. A feddés hátterében az áll (azok kedvéért, akik esetleg nem értik a libsik kirekesztő, törzsi gondolkodását), hogy a Tháliát Kálomista Gábor vezeti, aki pedig vállaltan nemzeti, konzervatív, hazáját szerető ember – egy híresen toleráns libsi művész viszont nem dolgozhat csak úgy együtt egy ilyennel. Az ilyesmit legalábbis meg kell gyónni a liberális sajtó Szent Ítélőszéke előtt. Így történt hát, hogy a Magyar Narancs nekiszegezte az obligát kérdést Szinetárnak: "Azzal, hogy a Tháliába szerződsz, fölvállalod Kálomista Gábort? "
Szinetár Dóra reagált Apáti Bence nyilatkozataira - Hírnavigátor
A másodfokú ítélet fontos megállapítást tesz arról is, hogy a sorosozást, a meleglobbizást és a különféle kisebbségeket ilyen-olyan fedőkifejezésekbe burkoló nyelvi fordulatokat lehet annak nevezni, amik: zsidózásnak, buzizásnak, kirekesztő beszédnek. A szöveg így fogalmaz: "napjaink közéleti vitáinak fókuszában is sokszor áll az a kérdés, hogy mi minősül zsidózásnak, mi minősül homofób, menekültellenes, romaellenes, rasszista, negatív megnyilvánulásnak. (…) Vannak olyan vélemények, amelyek szerint pl. a 'sorosozás', a 'libsi' megjelölés burkolt zsidózás, úgyszintén a transzneműség, homoszexualitás abnormálisnak minősítése, a 'meleglobbira' utalás homofób, intoleráns, a melegek és az LMBTQ közösséghez tartozó más személyek jogos emancipációs törekvéseit elítélő megnyilvánulás, és vannak ezzel ellentétes vélemények is". Márpedig "a véleményszabadság az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlatában a közéleti véleményeket értéktartalmuktól függetlenül védi, ezért a tévesnek, károsnak tartott vélemények is – az Alaptörvény keretein belül – a véleménynyilvánítás szabadságának oltalmát élvezik".
Ezekről a jelenségekről rengeteget írtam és beszéltem az elmúlt pár évben is - tette hozzá. Apáti Bence arról is írt, hogy nem emlékszik Szinetár Dóra harcos kiállására, akkor sem, amikor valaki másfél évvel ezelőtt, a decemberi ellenzéki tüntetésen a Kertész utcában hatalmas betűkkel felfújta, hogy: "Apáti Bence buzi", és akkor sem, amikor "engem, a hetero, kétgyerekes családapát buziznak a 444-es, a magyar hangos, meg az indexes újságírók". Természetesen a kormány jelenlegi családpolitikájával értek egyet. A házasság szerintem és még pármillió magyar szerint csak egy férfi és egy nő szövetsége lehet, csak egy férfi és egy nő között jöhet létre - tette hozzá. Úgy akartál nagyokat mondani, úgy akartál a balliberális újságírónál jó pontokat szerezni, hogy engem antiszemitának, nácinak hazudtál. Hogy azért mondtad, amit mondtál, mert tudatlan vagy, vagy azért mert aljas, nem tudom, de nem is érdekel. (... )
Nem kérdés, hogy be foglak perelni, a bíróságon találkozunk - zárul a bejegyzés.
Szinetár Dóra durván megrágalmazta Apáti Bencét – a publicista nem hagyja annyiban - Nemzeti.net
Az Apáti Bence által perelt interjú 2020 nyarán jelent meg Szinetár Dóra színművésszel. A beszélgetés apropója az volt, hogy Szinetár sok év után társulatot váltott, a Budapesti Operettszínházból a Thália Színházba ment át. Az interjú készítője megkérdezte a művésznőtől, hogy a váltással felvállalja-e a Thália Színház vezetőjét, Kálomista Gábort, mire Szinetár azt válaszolta, hogy
"az Operettszínház balettigazgatójának (Apáti Bencének) ezerszer durvább megnyilvánulásai vannak közszereplőként, a kinevezésekor mégsem kérdezte meg senki, miért nem mondunk fel zsidók, melegek, másként gondolkodók, és mindenki, akiket hol burkoltan, hol egyértelműen elítél hetenként egy élő tévéadásban. " Apáti Bence a fent idézett sorok miatt indított sajtó-helyreigazítási pert a Magyar Narancs ellen – derül ki a Magyar Narancs beszámolójából. Apáti úgy vélte, hogy a Narancs "azt a valótlan tényt híresztelte", miszerint ő "hetenként egy élő tévéadásban hol burkoltan, hol egyértelműen elítéli a zsidókat és a melegeket".
Apáti szerint lapunk "azt a valótlan tényt híresztelte", miszerint ő "hetenként egy élő tévéadásban hol burkoltan, hol egyértelműen elítéli a zsidókat és a melegeket". Márpedig e közlés "társadalmi megítélésére hátrányos is, ugyanis a fenti valótlan tényállítás azt jelenti, hogy a felperes antiszemita és homofób". Lapunk a megindított perben a kereset elutasítását kérte. Azzal érveltünk, hogy Szinetár ama véleményének adott hangot, miszerint a felperesnek durva megnyilvánulásai vannak, és a vallási kisebbségeket, melegeket, másként, tőle eltérően gondolkodókat elítélő, negatívan minősítő kifejezései bántóak lehetnek az adott csoportra vonatkozóan. Márpedig vélemény nem igazíttatható helyre. Annak bizonyítására pedig, hogy ez a vélemény a valóságnak megfelelő tényeken alapul, újságcikkeket és videórészleteket csatoltunk. Ezek azt igazolták, hogy Apáti számos megnyilvánulása, egy-egy kisebbségről alkotott véleménye rájuk nézve sértő, bántó, lealacsonyító vagy elítélő lehet. Bár az első- és a másodfokú ítélet nem minden ponton fedi egymást teljes mértékben, a legfontosabban mindkét verdikt megegyezik: abban tudniillik, hogy Szinetár valóban véleményt nyilvánított, márpedig "a véleménynyilvánításra, értékítéletre, sajtó-helyreigazítási kérelmet nem lehet alapítani".